Szórakozás

Nánási Pál figyelmeztette Ördög Nórát, hogy nem jó, amit a lányával csinál

Féltek, hogy megromlik a kapcsolat Micivel.

Szombat este a #maradjotthonfesztivál keretén belül Ördög Nóra élőzött egy órán keresztül a Facebookon, ahol részletesen mesélt arról, hol és hogyan töltik a karantént.

Ördög Nóra: Meg kellett harcoljak azért, hogy egy szinten legyek a férfi műsorvezetőkkel
Szilágyi János podcast-műsorában Ördög Nóra beszél arról, hogy a médiában is jelen van a nők és a férfiak közötti megkülönböztetés, és hogy miért csereszabatosak a női műsorvezetők.

A család öt héttel ezelőtt leköltözött a balatoni nyaralójukba, ahol szabadabbnak érzik magukat, ennek ellenére ugyanolyan nagy kihívás lekötni a gyerekeiket. A legnagyobb nehézséget a tanulás jelentette, Mici ugyanis idén kezdte az iskolát. Ördög Nórát pedig frusztrálta, hogy tanár és szülő is legyen egyszemélyben.

Nagyon ráfeszültem az első hetekben és nagyon jól akartam csinálni, úgyhogy az első héten elég sok összetűzésünk volt a Micivel. Aztán a férjem azt mondta, hogy figyeljek oda – tényleg nagyon bölcs a férjem –, mert annyit nem ér ez az egész dolog, hogy a mi anya-lánya kapcsolatunk rámenjen erre az otthoni tanulásra. Úgyhogy azóta visszavettem és kicsit úgy vagyok vele, hogy lehet nem a Mici lesz a legokosabb, legügyesebb gyerek az osztályban, meg egyébként se volt ez eddig cél, de én is ráparáztam arra, hogy mi van, ha rosszul magyarázok neki dolgokat. Ez egyszerűen egy szakma, nem véletlenül tanárok, pedagógusok csinálják

– mondta a műsorvezető.

Kiemelt kép: Facebook/Ördög Nóra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik