Foci

Ikszelt a City, kikapott az Arsenal

Carlos Tévez (carlos tévez, )
Carlos Tévez (carlos tévez, )

A Manchester City labdarúgócsapata hazai pályán 1-1-et játszott az Evertonnal, és vezeti az angol bajnokságot. Az Arsenal hazai pályán kapott ki 2-0-ra a Swansea-től.

Szombaton délután több érdekes mérkőzést is rendeztek az angol Premier League-ben, hat pályán feszült egymásnak 12 együttes. Köztük volt a West Bromwich Albion is, melynek kezdőjében helyett kapott a sérüléséből visszatérő Gera Zoltán is. A Stoke elleni bajnokin nem volt jó a játék, kevés helyzetet hozott az összecsapás, így a hazaiak trénere, Steve Clarke a 64. percben kettős cserével próbált frissíteni csapatán, Gerát is lekapta a pályáról.

Húzása a jelek szerint nem jött be, bő tíz perccel később ugyanis a Stoke szerezte meg a vezetést, a találkozó vége pedig 0-1 maradt, a WBA nem tudta kihasználni a Chelsea vereségét.

A Tottenham Hotspur ellenben köszönte szépen, hogy két riválisa is kikapott, a Spurs ugyanis a városi rivális Fulham otthonában diadalmaskodott 3-0-ra, és pontszámban beérte a Chelsea, WBA kettőst. Jermain Defoe kétszer is eredményes volt a Craven Cottage-on.

A Manchester City hazai pályán fogadta az Evertont. A liverpooliak szereztek vezetést a 33. percben, ám Tévez büntetőből még a szünet előtt egyenlített. A második félidőben többnyire a City akarata érvényesült, ám Roberto Mancini fiai a számos helyzetükből egyet sem tudtak belőni, 1-1 és pontosztozkodás lett az összecsapás vége.

A manchesteri alakulatnak az iksz is elég volt ahhoz, hogy pontszámban beérje, jobb gólkülönbségének köszönhetően pedig be is előzze a városi rivális Unitedet, ám a Vörös Ördögök a Reading otthonában hárompontos előnybe kerülhetnek.

A Liverpool nagyon fontos győzelmet aratott a Southampton ellen, Agger szerezte a három pontot érő gólt még az első félidő hajrájában. A Swansea mindeközben hatalmas meglepetésre nyert az Arsenal otthonában, Michu a 88. percben döntött, a 90.-ben pedig beállította a 0-2-es végeredményt.

A Queens Park Rangers ismét pontot tudott szerezni Harry Redknapp irányításával, ám ez még mindig kevés a londoniaktól, a Parkőrök ugyanis továbbra is nyeretlenek, és a legutolsók a tabellán.

Eredmények – Premier League, 15. forduló

Manchester City – Everton 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Tévez (43., 11-esből), illetve Fellaini (33.)

West Bromwich Albion – Stoke City 0-1 (0-0)
Gólszerző: Whitehead (75.)

Arsenal–Swansea 0-1 (0-0)
Gólszerző: Michu (88., 90.)

Liverpool–Southampton 1-0 (1-0)
Gólszerző: Agger (43.)

Fulham–Tottenham 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Sandro (56.), Defoe (73., 77.)

Queens Park Rangers – Aston Villa 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Mackie (18.), illetve Holman (8.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik