A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, az új építésű lakások négyzetméterára Budapesten éves szinten 10,4 százalékkal, átlagosan 1 millió 12 ezer forintra emelkedett. A legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V. és az XII. kerületben jellemző, ahol 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó négyzetméterenként. A másik véglet a XXIII. kerület, ahol az új lakások négyzetméteréért jellemzően 600 ezer forintot kérnek.
A 23 megyei jogú városban 2020 márciusában 8995 új lakás kivitelezése kezdődött el, ami az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal kevesebb. Az épülő lakások számát tekintve Győr (1724) áll a mezőny élén, ezt követi Szeged és Debrecen.
A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt.
A megyeszékhelyeken jellemző 580 ezer forintos fajlagos lakásár nagyjából a fővárosi érték fele. A megyei jogú városok közül a legdrágább projekt Debrecenben épül négyzetméterenként 1 millió 255 ezer forintért, a legolcsóbb, négyzetméterenként 217 ezer forintos projektet pedig Miskolcon hirdették meg – olvasható az Otthon Centrum közleményében.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán