Az Index számolt be róla, hogy Oláh Mara roma származású festőművész 74 évesen elhunyt. A kortárs, sokszor naiv festőként emlegetett művész csak édesanyja hirtelen halála után kezdett festeni 1988-ban, és 1991-ben rendezhette Kanadában első önálló kiállítását. Külföldön is elismert festőként tartották számon. Csaknem egész életében takarítóként dolgozott, mielőtt festő lett belőle.
1945-ben születtem Monoron. Apám zenész cigány volt, anyám edényfoltozó beás cigány családból származott. A két család között dúló, a származási és életmódbeli körülményekből fakadó veszekedések miatt gyermekkorom állandó vándorlással telt el. Anyámmal hol Monoron laktunk, hol anyai nagyszüleimhez költöztünk Mogyoródra. Az iskolából VI. osztályos koromban kimaradtam, s csak asszonykoromban fejeztem be az általános iskolát. Tizenkilenc éves koromban férjhez mentem egy magyar fiúhoz, amit az anyósom annyira ellenzett, hogy édesanyám úgy halt meg, hogy a nászasszonyát nem is ismerte
– írta az Omaraként alkotó művész az önéletrajzában.
Több súlyos betegséget is túlélt, 38 évesen pedig rákos daganata miatt kellett eltávolítani a bal szemét.
Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI