Élet-Stílus

A leküzdhetetlen étvágyért egy hibás gén felel

Amerikai tudósok szerint egy hibás génváltozat hatására éreznek egyesek leküzdhetetlen vágyat az evésre és bizonyos ételek választására.

Az elhízáshoz kötődő génváltozat (FTO) nagy valószínűséggel felelős azért a kínzó éhségérzetért, amely egyesekben kialakul, és ez a gén hatással van arra a képességünkre, amellyel ellenállunk a kísértésnek – ezt egy frissen publikált tanulmány állítja, amely a Molecular Psychiatry című szakfolyóiratban olvasható.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói szerint ez a gén magyarázza, hogy egyesek miért küzdenek meg sokkal nehezebben azzal, hogy egészséges testsúlyukat megőrizzék idősebb korukban is. Mindez azt jelenti, hogy a gént hordozó személyek hajlamosabbak az elhízásra.

Az úgynevezett FTO-gén variációiról van szó, amelyek akrónikus elhízáshozvezethetnek, és amelyről viszonylag sok publikáció jelenik meg. Ugyanakkor eddig nem volt ismeretes az a hatásmechanizmus, amelynek révén a gén befolyásolni tudta egy-egy személy elhízását – írja a Daily Mail

Ruth Loos, az Icahn School of Medicine igazgatója viszont új eredményekről számolt be most. Loos a New York-i, Mount Sinai-i intézményben elért eredményekről nyilatkozott. Frissen megjelent tanulmányukban leírják, hogy azok a középkorú vagy idősebb emberek, akikben az FTO egy génpáron belül egyszer előfordul, vagy mindkét génváltozatuk FTO, azok inkább hajlamosabbak a magasabb kalóriájú, illetve a zsírosabb ételeket enni. Márpedig minél öregebbek, annál inkább jellemző ez rájuk. 

A tudósok 700 kísérleti alanyt vizsgáltak meg, azokat az agyterületeket elemezték szkennerrel, amelyek a személy impulzivitását szabályozzák, illetve az ételek érzékeléséhez kapcsolódnak. E területeken alacsonyabb agyi aktivitást, agyfunkciót tapasztaltak azoknál az embereknél, akik az FTO-génváltozatot hordozzák, akár egy, akár két példányban.

Ha szeretne még többet megtudni, olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik