Élet-Stílus

Haldokló kisfiuk ágyánál volt az esküvő

A szülők azt szerették volna, ha első gyermekük tanúja lehet, amikor kimondják az igent. A betegágya mellé szervezték a ceremóniát.

Mindössze néhány nappal azután, hogy betöltötte első életévét, a kis Jakub Ralph teste feladta a küzdelmet, és belehalt súlyos betegségébe. A kisfiú tavaly áprilisban halálos agybetegséggel született, és orvosai már az első napokban felkészítették a szüleit, hogy gyermekük a betegséggel alig pár hónapot élhet. A kis Jakub azonban kitartott, így még volt lehetősége arra, hogy tanúja legyen annak, amikor szülei kimondják a boldogító igent.

“A kezdettől fogva tudtuk, hogy Jakub el fog menni, ettől függetlenül igyekeztünk úgy élni az életünket, hogy ez ne jusson minden percben az eszünkbe” – nyilatkozta a megtört nagymama. “Amikor januárban az orvosok közölték, hogy Jakub állapota romlott, és legfeljebb néhány napja van hátra, úgy döntöttünk előre hozzuk az esküvőnket, hogy ő is ott lehessen” – ezt már a kisfiú édesapja, Liam Ralph nyilatkozta a brit Daily Mail című lapnak.


Kép forrása: The Daily Mail

“A hospice ház, ahol Jakubot kezelték csodálatos segítség volt. Beleegyeztek, hogy náluk tartsuk a ceremóniát, sőt mi több, mindent meg is szerveztek nekünk” – mondja az édesanya, Amy, aki azt is elárulta, noha a vendégek előtt igyekezett tartani magát, valahányszor egyedül maradt, zokogni kezdett. “A világ legboldogabb emberének kellett volna lennem, hiszen hozzámentem életem szerelméhez. De ez képtelenség volt úgy, hogy a gyermekünk közben a szemünk előtt haldoklott.”

Noha az orvosok csupán néhány napot jósoltak a kis Jakubnak, a kisfiú az esküvő után még hónapokig élt, végül néhány nappal az első születésnapja után, április végén adta fel a harcot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik