Belföld

„Olyan mély és szétágazó bűnről van szó, aminek a nyilvánossága megrázná az egyházat”

Ne nyugtasson meg senkit, hogy Magyarországon nincsenek ügyek, nincsenek számok, mert ez csak azt mutatja, hogy még odáig sem jutottunk el, hogy elkezdjünk aktákat írni. Az áldozatok még odáig sem jutottak el, hogy merjék jelenteni az eseteket

– mondta a Népszavának adott interjúban Perintfalvi Rita katolikus teológus az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélésekről. A grazi egyetem tanára, aki a papok által elkövetett szexuális abúzusok feltárásán dolgozik, azt mondta, tizennyolc áldozat kereste meg, de van olyan tettes, akinek akár tíz áldozata is lehet. Volt, akinek eszébe sem jutott, hogy jelentse az esetet, illetve volt, akinél elindították az eljárást, de nem jutottak semmire. Előfordult, hogy az egyház kérésére nem tettek feljelentést egy ügyben, mivel az érintett papot úgyis felfüggesztették.

A katolikus teológus azt mondja:

Felháborító az a retorika, hogy nincsenek ügyek, ez az áldozatokat is felháborítja. Az ő történetüket, életüket hazudtolják meg.

Perintfalvi szerint első körben meghallgatni tudja az áldozatokat, ám később büntetőjogi következményeknek kell jönniük, mert akkor lesz súlya a feltárt ügyeknek, ha a bűnös megbűnhődik a tettéért, amely sokszor olyan trauma az áldozatnak, hogy munkaképtelen lesz, esetleg évekig, évtizedekig alkalmatlan lesz párkapcsolatra. Szerinte világos, hogy az egyházak miért nem vonják be a nyilvánosságot az elkövetett bűnök feltárásának folyamatába:

Olyan mély és szétágazó bűnről van szó, aminek a nyilvánossága nagyon megrázná az egyházat. Minden ilyen esetben tömegével veszítené el a hívőket.

Kiemeli, hogy a hívek bizalma óriási a papokban, úgy képzelik, ők nem tehetnek semmi rosszat, amikor viszont szexuális visszaélést követnek el, azért is iszonyatosan súlyos vétség, mert spirituális-szakrális hatalmukat szentségtelenítik meg.

Amikor azt kérdezik a teológustól, vannak-e a munkájának támogatói az egyházon belül, azt felelte: hivatalosan nincsenek. Ugyanakkor szerinte eljön az idő, hogy megtisztul az egyház, ám ehhez meg kell szólalniuk az áldozatoknak, mert annak következményeként valóban meg fog rázkódni az egyház, veszít majd tekintélyéből, de úgy véli, az eltussolás hosszú távon nagyobb hitelvesztéshez vezet.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik