Szórakozás

Kaia Gerber nem engedi, hogy elhallgattassák

Ahogyan a saját generációja sem.

Cindy Crawford 18 éves lánya modellkedés mellett most már aktivista is. Kaia Gerber a Vogue-nak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy akinek sok követője van, az felelősséggel tartozik azért, hogy mire használja a felületét, valamint kijelentette, hogy az ő generációja nem fog elhallgatni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kaia (@kaiagerber) által megosztott bejegyzés, Márc 12., 2020, időpont: 8:00 (PDT időzóna szerint)

Azzal a rengeteg információval, amivel már mindannyian rendelkezünk, nem engedhetjük meg magunknak a tudatlanságot. Az én generációm ezt úgy látja, hogy kötelességünk, hogy saját magunkat oktassuk – senkinek sem engedjük, hogy elhallgattasson minket.

Az interjúban arról is beszél, hogy két évvel ezelőtt, amikor Gerber mindössze 16 éves volt, felszólalt a fegyvertartási törvény ellen, amiért rengetegen kritizálták.

Ha sok embert érsz el a platformoddal, felelőtlenségnek tűnik, hogy ne jóra használd.

– mondja Gerber. Könnyen lehet, hogy az Instagram-oldalán a renegeteg szelfi mellett ezentúl komolyabb hangvételű posztokkal is találkozunk majd.

Nagy sikere van Kaia Gerber félmeztelen szelfijének
Minél több a szabad bőrfelület, annál több a lájk.

Kiemelt kép: Instagra/kaiagerber

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik