Tudomány

Ez a madár olyan intelligens, mint a csimpánzok

Az Aucklandi Egyetem új tanulmánya alapján a csecsemőkhöz és csimpánzokhoz hasonló képességekkel rendelkezik az új-zélandi Déli-szigetén őshonos kea, a világ egyetlen alpesi papagája – írja az MTI. A szakértők egy Christchurch szomszédságában lévő védett területen élő hat madarat vizsgáltak. A kutatók azt elemezték, hogy milyen következtetésekre jutnak a papagájok különböző statisztikai, fizikai és szociális információk alapján.

Az állatoknak megtanították, hogy ha fekete színű facsipeszt választanak, akkor ennivalót kapnak, ha viszont narancssárgát, akkor nem jár jutalom. Ezt követően két átlátszó edényt mutattak nekik, amelyekben keverve voltak a különböző színű fadarabkák, de az egyikben a feketékből, a másikban a narancssárgákból volt több.

Egy ember mindkét edényből kivett egy-egy csipeszt, de úgy, hogy a kea ne láthassa, milyen színűt. A madárnak ezután meg kellett tippelnie, hogy melyik kézben van a jutalommal járó darab.

Az állatok következetesen azt a kezet választották, amelyikkel a nagyobb számú fekete csipeszt tartalmazó edénybe nyúltak.

Alex Taylor, a csapat tagja szerint az eredmények azt sugallják, hogy a kivételes képesség valószínűleg kétszer alakult ki a bolygón: a főemlősöknél és a madaraknál.

Kép: Getty Images

A következő tesztben a kutatók ugyanannyi fekete és narancssárga fadarabkát helyeztek az edényekbe, amelyeket ezúttal vízszintesen feleztek meg egy válaszfallal, így csak a fadaraboknak egy része volt hozzáférhető. A keák ebben az esetben következetesen azt a kezet választották, amellyel abba az edénybe nyúltak, melyben a hozzáférhető felső részben több volt a fekete csipesz. Ez azt bizonyította, hogy a keák összevetették a fizikai környezetükre vonatkozó információkat a fadarabkák viszonylagos ismétlődésével kapcsolatos ismereteikkel, ami olyan képesség, amelyet eddig csupán a csecsemőknél tapasztaltak.

Az utolsó teszt során két ember vett ki csipeszeket két különböző edényből, de egyikük mindig csak feketét választott, a másik viszont válogatás nélkül dolgozott. A keák mindig a fekete fadarabkát választó elfogult kéz mellett döntöttek. Eddig az embereknél és a csimpánzoknál figyelték meg a szociális és ismétlődésre vonatkozó információk ilyen módon való integrálását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik