Sport lineup

Mindkét kapus kidőlt a csapatból, 42 éves beugró lett a hős

A jégkorong sok minden megtörténhet, így aztán az is, hogy egy harmad alatt mindkét kapusát elveszítse egy csapat. Pontosan ez a csúfság esett meg a Carolina Hurricanesszel, amelyből előbb James Reimer, majd Petr Mrazek dőlt ki a Toronto Maple Leafs elleni mérkőzésen. Az ilyen esetekre van azonban úgynevezett vészkapus, akit behozhatnak, így aztán vasárnap hajnalban a harmadik játékos is a kapuhoz korcsolyázott.

David Ayres volt az, aki élete első profi hokimeccsén játszhatott, ráadásul egyből az NHL-ben.

Nem kezdődött túl fényesen az este a kapusnak, két gólt is kapott a második harmadban, de szerencséjére a csapat gólerősnek bizonyult.

A második harmadban elég hullámzó volt a teljesítményem, de mondtam a srácoknak a harmadik harmad előtt, hogy összekapom magam és kész leszek nyerni

– mondta Ayres a meccs után és nem is füllentett.

A vészkapus 10 lövésből nyolcat védett, a Hurricanes pedig 6-3-ra nyerni tudott a nem mindennapi NHL-mérkőzésen. A mérkőzés sztárjai közé is beválasztották Ayrest, akit a torontói közönség is vastapssal jutalmazott.

Ayres egyébként egy kanadai kiscsapatnál dolgozik, ő vezeti a rolbát, vagyis a jeget tisztító járművet. Kivételesen azonban vasárnap ő utána tisztogatták a jeget.

Eredmények – NHL, alapszakasz

Toronto Maple Leafs-Carolina Hurricanes 3-6
New York Rangers-San Jose Sharks 3-2
Ottawa Senators-Montreal Canadiens 0-3
Arizona Coyotes-Tampa Bay Lightning 7-3
Nashville Predators-Columbus Blue Jackets 4-3
Vancouver Canucks-Boston Bruins 9-3
Vegas Golden Knights-Florida Panthers 5-3
Los Angeles Kings-Colorado Avalanche 1-2
New Jersey Devils-Washington Capitals 3-2
Philadelphia Flyers-Winnipeg Jets 4-2
Pittsburgh Penguins-Buffalo Sabres 2-5

Kiemelt kép: nhl.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik