Kultúra

Szabó Győző, ha kell, a színházban bébicsőszködik

Szerencsére az a fajta apuka, aki hibátlanul el tudja látni a feladatait. A saját megnyugtatásomra azért indulás előtt  végigveszem vele, hol találja a cumisüveget, melyik fiókban van a törölköző, egyáltalán minek kell megtörténnie, míg én a színházban vagyok. Emlékszem, mikor legelőször vigyázott a gyerekekre, épp hogy elmentem itthonról, felhívott, hogy váratlanul behívták játszani a Tháliába, már úton is van Misivel és Gáspárral a teátrumba, így majd ha végeztem, ugorjak be hozzá a gyerekekért

– mesélte Rezes Judit a Story magazinnak párjáról, Szabó Győzőről. A színészpáros kisfia, Gáspár még nincs egyéves, így a felügyelete folyamatos egyeztetést igényel még úgy is, hogy Rezes Judit egyelőre messze nem vállal annyi munkát színházában, a Katona József Színházban, amennyit tudna: havi négy estét engedett meg magának. Amikor párja sem tudja megoldani, akkor pedig Rezes édesanyja vagy babysitter segít be, így pedig viszonylag fájdalommentes volt az átmenet a mindig otthon lévő és a dolgozó anya szerep között, pedig a színésznő eleinte el sem tudta képzelni, hogy fog majd működni a dolog.

Szerencsére alaptalan volt az aggodalmam, minden halad a maga medrében.

– mondta a lapnak. A teljes interjú a Story magazin aktuális számában olvasható.

Kiemelt képünk Rezes Judit és Szabó Győző Loveshake című előadásából. Fotó: Horváth Judit

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik