Szórakozás

VV Lóri börtönbe került

Egy négy évvel ezelőtti ügy miatt.

A Való Világ 8 egykori szereplője még a reality előtt került verekedésbe, ami miatt 240 óra közérdekű munkát szabtak ki neki büntetésül. VV Lóri azonban az évek alatt csak 39-et dolgozott le ebből, így most a maradék óráit letöltendő börtönbüntetésre váltották. A 27 éves valóságshow-szereplő kedd reggel meg is kezdte 51 napos fogházbüntetését.

VV Lórit közmunkára ítélték
Csoportos garázdaság vétsége miatt ítélte el a bíróság.

Habár VV Lóri a Való Világ játékát 43 nap után feladta, mert nem bírta a bezártságot és szerettei hiányát, most azt reméli, bírni fogja a rácsok mögött.

Tartom magam, de valójában nem tudom, lelkileg tényleg fel vagyok-e készülve arra, ami vár rám. Ez majd csak bent derül ki, de azt gondolom, bírni fogom… Nem tűnik soknak, de attól félek, bent nagyon lassan telik majd az idő

– nyilatkozta a Blikknek VV Lóri, aki már bánja, hogy nem dolgozott inkább.

Félbehagytam, de akkor annyi minden történt… Néhány hónapja azonban szerettem volna folytatni, mert beláttam, nincs más megoldás. Akkor már azt mondták, felesleges, nem tudom ledolgozni év végéig. Majd néhány napja megküldték a határozatot, ami ellen nem lehetett fellebbezni.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik