Belföld

Időjárás: érdemes ma kikelni az ágyból?

Vasárnap hajnalban többfelé képződhet köd az országban, a legkisebb eséllyel a Dunántúl északnyugati részén. Helyenként, főleg a Dél-Alföldön sűrű köd is előfordulhat, de vasárnap délelőtt mindenütt javulnak a látási viszonyok – írja a Kiderül.hu.

Napközben folytatódik a szinte tavaszias idő, a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, a köd és rétegfelhőzet fokozatosan mindenütt feloszlik. Csapadék nem lesz, de sokfelé megélénkül, a Dunántúl északi felén megerősödik a déli szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő este 1, 9 fokra számíthatunk.

Hétfőn tetőzik a februári meleg, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7, után nappal 10 – 18 fok között valószínű, ekkor is északkeleten, északon lesz a hidegebb.

Fátyol- és gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csapadék a jövő hét első napján sem várható. A délnyugati, déli szél megélénkül, elsősorban a Dunántúl déli felén meg is erősödhet. A Kiderül.hu előrejelzése szerint a kedden érkező hidegfront hatására a hét második felében fokozatosan visszaesik a hőmérséklet.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Karl Mathis

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik