Belföld

Tagadja bűnösségét a kiskunhalasi férfi, aki bosszúból felakasztotta a tolvajt

Mindvégig tagadta a bűnösségét a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás során az a 39 éves kiskunhalasi férfi, aki bosszúból felakasztotta az ismerősét egy helyi tanyán két és fél évvel ezelőtt. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, a férfi nem tett beismerő vallomást a nyomozás során.

A 39 éves férfi azért állt bosszút a gyerekkori barátján, mert megtudta, hogy szerszámokat és üzemanyagot lopott a szülei garázsából. Ez úgy jutott a tudomására, hogy a haverja pont egy közös ismerősüknek adta el a lopott holmikat.

Az egyik éjszaka besurrant a férfi tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ezt követően egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően az udvari zuhanyzó  vasoszlopához vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

A Kecskeméti Törvényszék múlt héten fenntartotta az emberölési kísérlettel vádolt férfi letartóztatását szökés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség osztotta a törvényszék indokait, ezért a végzés helybenhagyására tett indítványt az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla felé. Megkerestük a táblabíróságot is az ügyben, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az irat néhány napja már megérkezett hozzájuk, de még nem született döntés a letartóztatás fenntartásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik