A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás és más bűncselekmények miatt indítványozta a letartóztatását annak a 45 éves jánoshalmi férfinak, aki késsel fenyegetve rabolt ki egy gyermekkorú fiút pár nappal ezelőtt.
A férfi látta, hogy a gyerek a bolt előtt várja az anyukáját. Elhatározta, hogy megszerzi a fiú kerékpárját, megfogta a bicikli csomagtartóját és megpróbálta elvenni. A kisfiú ellenállt, ekkor a gyanúsított közölte vele, hogy kés van nála, majd kezébe vette a kést. Ekkor odaért a fiú anyja, aki a gyermekét féltve szólt, hogy adja oda a kerékpárt. A férfi megszerezte a kerékpárt és azzal a helyszínről elhajtott.
Kiderült, hogy a férfi más bűncselekményeket is elkövetett ezen a napon a rablás előtt. Zavart állapotban sétált az utcán, majd ismeretlen okból megragadott egy kerékpározó fiatalembert és lerántotta a földre. Ordítozni kezdett és a kezében lévő késsel fenyegetődzve a földön leszorítva tartotta a fiatalt. Egyszer fenyegetően a fiú irányába szúrt, ekkor a fiatalembernek sikerült a fogásból kiszabadulni és elmenekült a helyszínről. Ezután a gyanúsított a kisfiú kerékpárját ellopta és ismeretlen helyre vitte.
A rendőrök még elfogták, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett rablás, garázdaság és kifosztás bűntette miatt. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta a férfit.