Belföld

Ököllel zúzta szét élettársa arcát egy férfi Zircnél

Letartóztatta a Veszprémi Járásbíróság azt a 32 éves férfit, aki ököllel zúzta szét a barátnője fejét múlt héten egy Zirc-környéki faluban.

A pár összeszólalkozott az egyik este, melynek során a férfi ököllel kezdte ütni 21 éves élettársát, aki a fejére, arcára záporozó ütések elől a karjával próbált védekezni, azonban még így is nyolc napon belül gyógyuló arcsérüléseket szenvedett.

A bántalmazásnak csak a rendőrök kiérkezése vetett végett, akiket a fiatal nőnek sikerült időközben értesítenie. Kiderült, hogy a férfi már korábban is bántalmazta az élettársát, aki, tartva a megtorlástól, nem jelentette be azt a nyomozó hatóságnak.

Az eljárás során súlyos testi sértés kísérlete miatt vonták gyanúsítottként felelősségre a már többször büntetett férfit, akivel szemben az ügyészség a nő megfélemlítésének, befolyásolásának illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt a letartóztatás elrendelésére tett indítványt. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik