Élet-Stílus

Visszaszorították a dohányzást, kevesebb a tüdőrákos

dohányzás, cigi, cigaretta,  (dohányzás, )
dohányzás, cigi, cigaretta,  (dohányzás, )

A dohányzás visszaszorulása miatt csökkent a tüdőrák előfordulása Amerikában - áll az amerikai egészségügyi hatóságok egy friss jelentésében.

A férfiak között évente 2,6 százalékkal mérséklődött a betegség előfordulási aránya, vagyis az időszak elején 100 ezer férfi közül átlagosan 87, az időszak végén már csak 78 esetében diagnosztizáltak tüdőrákot. A nőknél évi 1,1 százalékkal, 100 ezer nőből évi 57-ről 54-re csökkent az új betegek száma.

Az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) a Morbidity and Mortality Weekly Report című lapjában megjelent elemzés alapján jutott erre a következtetésre.

A legnagyobb javulást a 35-44 évesek körében mérték, itt a férfiaknál évente 6,5 százalékos volt a mérséklődés, a nőknél pedig 5,8 százalékos. A jelentés szerint minden korcsoportban nagyobb volt a csökkenés a férfiaknál, mint a nőknél.
Mivel a nők és a férfiak dohányzási szokásai ma már nem különböznek, a nőknél is ugyanakkora eséllyel alakulhat ki a betegség, sőt, a 35-44 éves férfiaknál kevéssel alacsonyabb is volt a tüdőrák előfordulási aránya a vizsgált időszakban, mint az ugyanilyen korú nőknél.

A tüdőrákos megbetegedések arányának ilyen látványos csökkenése a fiatal felnőttek körében azt mutatja, hogy a dohányzás megelőzését és korlátozását célzó programok hatékonyan működnek – olvasható Tom Friedennek, a CDC igazgatójának a közleményében.

A jelentés szerzői szerint a dohánytermékek reklámjának korlátozása, a cigaretta árának emelése és a közterületek nagy számának füstmentessé nyilvánítása voltak azok az eszközök, melyek a javuláshoz vezettek. A tüdőrák a daganatos betegségek vezető haláloka, valamint a második leggyakrabban diagnosztizált rák mind a nők, mind a férfiak körében Amerikában. A nőket leggyakrabban a mellrák, a férfiakat a prosztatarák sújtja. A tüdőrákot legtöbbször a dohányzás vagy a füst passzív belélegzése idézi elő – hangsúlyozta a közlemény.

Fél évszázados a történelmi jelentés

Idén januárban ötvenéves az az amerikai egészségügyi jelentés, mely először hozta összefüggésbe a dohányzást és a tüdőrákot, ekkor kezdődött a dohányzás visszaszorítását célzó küzdelem az országban. Az amerikaiak 40 százaléka dohányzott 1964-ben, a jelentés megjelenésekor, ez az arány most 20 százalék.

A dohányzás az első a megelőzhető halálokok és betegségek között az Egyesült Államokban. Sok millió amerikai szenved dohányzással kapcsolatos kórtól, és naponta több mint 2100 fiatal válik rendszeres cigarettázóvá – írta a jelentés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik