Belföld

Závada Pál: a kormány soviniszta zombikat próbál nevelni a gyerekekből

Felháborító, hogy a kortárs magyar irodalom kimarad a jövőben a középiskolai irodalom oktatásából, de ez csak az egyik baja az új tervezetnek

–        mondta el a szeged.hu-nak adott hosszú nyilatkozatában Závada Pál, amit a sokat kritizált NAT kapcsán adott. Hozzátette:

Avítt, korszerűtlen a középiskolai irodalomtanítás egész szemlélete és módszere. Nagyon beleillik a jelenlegi kormány eddigi oktatás- és kultúrpolitikájába.

NAT 2020 – NEM! Petíciót indítottak  
A Magyartanárok Egyesületéhez, a Szépírók Társasága mellett több ezren csatlakoztak egyetlen nap alatt.

Az író azt is elmondta:

Számomra az elmúlt 10 év talán legnagyobb csalódását az okozza, hogy a szülők milyen elképesztő közönnyel nézik végig, ahogy az oktatási kormányzat – nyilvánvalóan feletteseik utasítására – megpróbál tudatlan, műveletlen, a modern kor kihívásaira felelni képtelen, versenyképes tudással nem rendelkező, nacionalista, soviniszta, önálló gondolkodásra képtelen zombikat nevelni a gyerekekből.

Az új irodalomtananyag kapcsán úgy nyilatkozott:

  • megmagyarázhatatlan, hogy lényegében mindaz, ami 1945 után a magyar irodalomban történt, kívül fog maradni a középiskolai magyar órákon
  • az irodalomoktatás így halott lesz, és múzeumi kultúrszörnyként fog megjelenni a diákok előtt
  • a kortárs irodalom kikapcsolása azért is káros, mert így képtelenség lesz összekapcsolni a múltat a jelennel
  • ez az irodalomtanítás visszacsúszás a Kádár-korszak első felének durva oktatáspolitikájába, sőt, a Rákosi korszakéba.

Závada Pál szerint ugyanakkor a legelkötelezettebb tanárok meg fogják találni a módját, hogy osztályaikban valamennyi szükséges ismerethez hozzájussanak tanítványaik az irodalomórákon. Ám a legtöbb tanár erre képtelen lesz . Így pedig az irodalomtanítás érdektelenségbe fog fulladni, és olyan gyerekek kerülnek ki az iskolapadokból, akik nem olvasnak, nem gondolkodnak. Ez a jövőkép rémes és rettenetes – tette hozzá.

Hiába keres, nem talál a jobboldal igazi írófejedelmet magának
A NAT irodalomszemléletét erőltetett kánonépítési szándék jellemzi, a kulturális jobboldal Wass Albertben és Herczeg Ferencben vélte megtalálni írófejedelmét, ezt viszont sokan megkérdőjelezik. Tényleg csak a halott szerző volna a jó szerző?

Kiemelt Kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik