Belföld

Százmillió forint értékű drogot találtak egy Audiban Dunakeszin

Gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy két férfi Dunakeszin, egy családi házban amfetamint állít elő azért, hogy azt később eladják. A BRFK Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály kollégái, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői közreműködésével szerda délután Dunakeszin elfogták a két férfit, mielőtt elhajtottak volna a csomagtartóban lévő, több mint 39 kilogramm amfetaminnal.

A nyomozók az Audi típusú autóval együtt lefoglalták a csomagtartóban talált félkilós adagokra osztott, 97 millió forint értékű amfetamint. A rendőrök ezután kutatást tartottak a házban, illetve több helyszínen is, ahol további öt kilogramm amfetamint, a kábítószer előállításához használt szereket, mobiltelefonokat, több százezer forint készpénzt és egy Mercedes típusú autót is lefoglaltak. A felderítők így 44 ezer adagnál is több kábítószert vontak ki a forgalomból.

A 42 éves tiszabábolnai férfit és társát, a 46 éves csömöri S. Szabolcsot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök a két férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Frissítünk!

12:28: A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a két férfi letartóztatását szökés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt.

15:42 A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a két férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik