Belföld

Vádat emeltek az enyingi lányfuttatók ellen

A Siófoki Járási Ügyészség kitartottság miatt emelt vádat azzal a 40 éves enyingi férfival és 39 élettársával szemben, aki egy prostituáltként dolgozó nő keresményéből tartották el családjukat.

A többszörösen büntetett előéletű férfi és élettársa 2019 nyarán szereztek tudomást arról, hogy a nő egyik rokona prostituáltként tevékenykedik. Mivel a párnak nem volt érdemi igazolható jövedelme, ezért eldöntötték, hogy behálózzák a lányt és elveszik az így szerzett keresményét.

Ennek érdekében a pár napi többszöri, intenzív telefonos kommunikációval ellenőrzés alatt tartották a lányt, aki ettől úgy érezte, hogy beszámolási kötelezettsége van a férfi felé és keresményét is meg kell osztania a páros tagjaival. A futtatók két hónap alatt több mint 700 ezer forintot vettek át a lány prostitúciós tevékenységgel szerzett pénzéből, melyet feléltek.

A bűncselekményre tavaly nyáron derült fény, a férfi azóta is letartóztatásban van. Az ügyészség végrehajtandó fegyházban végrehajtandó börtönbüntetést kért a férfira, míg élettársával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A férfival szemben az ügyészség arra tett indítványt, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri, a bíróság 3 év 6 hónapban állapítsa meg a szabadságvesztés tartamát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik