Tizenöt évvel ezelőtt úgy döntött a Magyar Köztársaság szabadon választott Országgyűlése, hogy erős önkormányzatiságot akar, mert úgy gondolja, hogy a helyi ügyeket helyben kell intézni, majd az Országgyűlés 98 százalékos többséggel fogadta el az önkormányzati törvényt, amely lerakta az alapját a magyar önkormányzatiságnak – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőtt történteket Lamperth Mónika a Belügyminisztérium ünnepségén a Parlament előtt, mintegy 4500 önkormányzati küldött, polgármester, képviselőtestületi tag, megyei közgyűlési elnök, önkormányzati szövetségi delegált, meghívott valamint a közjogi méltóságok előtt.
„Az elmúlt 15 év önkormányzatisága kiállta az idők próbáját” – mondta köszöntőjében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a központi államhatalom fontos, pótolhatatlan ellensúlyának nevezte az önkormányzati rendszert, amelynek jövőbeni feladata, hogy szorosabb együttműködés alakuljon ki az önkormányzatok között.
Toller László, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke beszédében a parlament önkormányzati rendszerrel kapcsolatos „tartozásai” között említette a kistérségi együttműködések megerősítését és a pénzügyi gazdálkodás alkotmányos garanciáinak megteremtését.
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere az ünnepségen elhangzottakra reagálva az MTI-nek úgy fogalmazott: „nem volt felhőtlen az ünnep”. „Az elmúlt három év rendkívüli helyzetet hozott az önkormányzatok életében, a településeknek a működésük fenntartása érdekében nagyon nagy mértékben kellett hitelt felvenni, és ha túl akarták élni ezt az időszakot, akkor el kellett adniuk, ami eladható” – mondta Kaposvár polgármestere.
Mint mondta, azt is várták a kormányfőtől, hogy Gyurcsány Ferenc bejelenti, elkezdik törleszteni az elmúlt három évben felhalmozott, közel 300 milliárd forint adósságot a települési önkormányzatoknak, „hogy az utakat, járdákat meg tudják javítani, hogy az óvodákat, iskolákat, egészségügyi intézményeket fenn tudjuk tartani”.
Szita szerint azt várták a polgármesterek, települési képviselők, hogy a kormányfő az ünnepségen bejelenti: feloldják annak a 22 milliárd forintnak a zárolását, amelyet a kormány a helyben maradó személyi jövedelemadó 10 százalékának egy részéből képzett államháztartási tartaléknak, és amelynek feloldását a gazdaság helyzetétől tették függővé. „Azt vártuk, hogy ezt feloldják, hiszen az elémúlt hetekben azt hallottuk tőle is és a kormány többi tagjától is, hogy dübörög a gazdaság” – jelentette ki Szita Károly.
