Belföld

Október közepétől drágul a vonatjegy

Átlagosan hat százalékkal drágulnak a Népszabadság értesülései szerint október 15-től a belföldi vonatjegyek. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a díjemelést már jóváhagyta. A döntés bejelentése csütörtökre várható.

A vasúti díjemelések történetében rendhagyó évközi tarifaváltozás a MÁV üzleti tervében is szerepelt. Az állami vasút szokatlan módon augusztusban véglegesített üzleti tervében jóváhagyott hatszázalékos díjemelés azonban bizonyára nem változtatja meg érdemben az eladósodott, és működése finanszírozáshoz újabb közel hatvanmilliárd forint hitelre szoruló társaság helyzetét.

A szaktárca díjrendelete szerint a hónap közepétől az InterCity vonatokra érvényes pótjegy az eddigi 480 forint helyett – a helyfoglalás díjával együtt -520 forintba kerül majd.

Ezzel együtt minden vonatjegy ára emelkedik.A teljesárú jegyek 50 kilométerre, másodosztályon például az eddigi 404 forint helyett 430 forintba, első osztályon 606 forint helyett 645 forintba kerülnek majd. A kétszáz kilométerre érvényes jegyért másodosztályon már nem 1926 hanem 2030 forintot, első osztályon 2889 forint helyett 3045 forintot kell majd fizetnünk.

A diákigazolvánnyal utazóktól az 50 kilométeres vonatozásra jogosító havijegyért másodosztályon 1780 forint helyett 1900 forintot, első osztályon 2670 forint helyett 2850 forintot kérnek majd.

A munkába járók által használt havijegyek is drágulnak. Az eddig 17 800 forintért megváltható, 50 kilométeres utazásra jogosító havijegyek a hónap közepétől 19 ezer forintba kerülnek. Ebből az összegből a munkavállaló az eddigi 2490 forint után már 2660 forintot, a munkáltató 15300 forint helyett 16340 forintot fizet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik