Közélet

Varga Ivett a BKK új vezérigazgatója

Az Index információi szerint Varga Ivett nyerte meg a BKK vezérigazgatói posztjára kiírt pályázatot. A hírportál értesülését a budapesti Városháza is megerősítette. Varga eddig a cég stratégiai és innovációs igazgatója volt, és ő lett az első olyan nő, akit egy fővárosi közlekedési cég vezetésére megválasztottak.

Összesen tízen pályáztak a posztra, ebből öten erős pályázattal, tudta meg az Index. A pályázók között ott volt Nemesdy Ervin, az eddigi vezérigazgató, Kerékgyártó János, a GKM főosztályvezetője,  BKK közlekedésszervezési vezérigazgató-helyettese, illetve Somodi László, a BKK korábbi vezérigazgató-helyettese is.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Twitteren kívánt sok sikert Varga Ivettnek.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik