Kultúra

Karácsony Gergely bejelentette, hogy felújítják a Merlin Színházat

Karácsony Gergely a kultúra napján tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Városháza Gerlóczy utcai szárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és még idén elkezdődik a Merlin Színház épületének felújítása az utcában – írja az MTI.

A főpolgármester a Merlinen kívül több fejlesztésről is beszélt:

  • A Bálna kulturális központ eladási miatt „hontalanná vált” és méltatlan helyzetbe került, és a Budapest Galéria akár már az év második felében az új helyén működhet.
  • Az a hosszú távú cél, hogy a Városháza-projekt keretében a Gerlóczy utcai épületszárnyat kulturális célokra tartsák fent.
  • Szeretné, ha a kulturális intézmények is éreznék az a változást a kultúrában, amit a politikában is képviselnek: „Egy olyan időben is, amikor a kormányhatalom erős csábítást mutat arra, hogy megpróbálja a kultúrát a saját szolgálatába állítani”– mondta a kulturális sokszínűségről.
  • A kérdésekre válaszolva Karácsony elmondta, mindenképpen felújítják a Lánchidat, és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. benyújtotta a számláját, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. körülbelül tíz milliárddal tartozik a budapestieknek.

A 444 egy videót is linkelt a sajtótájékoztatóról.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik