Belföld

Barátjára kente a cserbenhagyásos gázolást a salgótarjáni tragédiát okozó sofőr

Letartóztatták azt a 41 éves Salgótarjáni férfit, aki múlt pénteken halálra gázolt egy nőt, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A gyanú szerint a férfi este 6 óra körül, Salgótarján lakott területén ittasan vezette a tehergépkocsiját. A Rákóczi úton egy gyalogos akart átkelni az úttesten, akit azonban a gyanúsított az ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelt. A gyanúsított járműve fékezés és irányváltás nélkül elütötte őt. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A baleset helyszínén a gépjármű vezetője nem állt meg, nem győződött meg arról, hogy az általa előidézett balesetben valaki megsérült-e, illetve segítségnyújtásra szorul-e, holott ez kötelessége lett volna. Ehelyett azért, hogy a felelősségre vonás alól kibújjon, egy parkolóba hajtott, ahol leállította a tehergépkocsit, majd visszament a baleset helyszínére. Ott időközben mások a nő segítségére siettek, valamint addigra már a rendőrség is megérkezett.

A gyanúsított a helyszínen intézkedő rendőröknek valótlanul azt adta elő, hogy a balesetkor ő csupán utasként tartózkodott a gépjárműben és azt egy barátja vezette, aki – miután a teherautóval leparkolt – a járműből kiugrott és elszaladt.

A férfi vallomása alapján a másik személyt a rendőrség még aznap őrizetbe vette, majd a beszerzett bizonyítékok alapján később szabadon engedte. Az őt hamisan vádoló gyanúsítottat  január 19-én őrizetbe vették és halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés, segítségnyújtás elmulasztása és hamis vád miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett a Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványában foglaltakkal, és a gyanúsított jelenlétének biztosítása, a bizonyítás veszélyeztetésének és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében elrendelte a férfi letartóztatását.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik