Belföld

A Medgyessy-kormány nem támogatta Gyurcsányt

Medgyessy szerint Gyurcsány Ferenc cége nem kapott állami forrásból támogatást, amikor a jelenlegi kormányfő mellette töltött be főtanácsadói tisztséget – mondta a volt miniszterelnök az Apró-Gyurcsány bizottság előtt.

Medgyessy Péter kategorikus nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy felhasználta-e Gyurcsány Ferenc a mellette betöltött főtanácsadói tisztségét és sportminiszteri posztját saját, valamint volt és jelenlegi üzlettársait érintő állami döntések befolyásolására. A volt miniszterelnök még elmondta: amikor Gyurcsány tanácsadóként mellette dolgozott, munkájáért semmiféle juttatást nem kapott.

Korábban Szijjártó Péter, a bizottság Fideszes elnöke – többek között – arra is választ várt Medgyessytől, hogy kormányfősége idején mekkora juttatást kaptak havonta a “meglehetősen jól fizető, magas állami beosztásokban dolgozó” Apró-Gyurcsány család tagjai. Megjegyezte: Gyurcsány Ferenc egyik cége, az Altus Rt., hónapokon keresztül egymillió forintos bevételre tett szert egy állami cégtől még akkor is, mikor Gyurcsány Ferenc már miniszterelnök volt. A Fidesz politikusa szerint kérdés, hogy ha  adott esetben a törvény betűinek meg is felelhet, “az erkölcsi normákat ki tudja-e állni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik