Közélet

Nagy árat fizet a rendőrség is a magyar fociért 

Három meccs biztosítása több mint 150 millió forintba került.

A Népszava megkérdezte az Országos Rendőr-főkapitányságot, mennyit költött tavaly három nagyobb focimeccs biztosítására. Az ORFK közölte, a májusi FTC-Újpest 46,5 millió, a magyar-szlovák 66,1 millió, az FTC-CSZKA Moszkva meccs 41,8 millió forintba, azaz

összesen 154,4 millióba került a rendőrségi felügyelet.

Ez nem sokkal kevesebb, mint amennyiért a Budapestre látogató Erdogan török elnök védelme került, de a lap szerint a teljes összeg magasabb lehet, hiszen a rendőrök év közben több meccset is biztosítottak országszerte.

A három meccshez köthető bűncselekmények miatt összesen 51 embert gyanúsítanak. A Népszava felidézi, hogy tavaly májusban a fradisták és újpestiek szabályos miniháborút rendeztek. A helyszínen 40 főt fogtak el, a BRFK közülük 38 főt gyanúsított meg csoportos garázdasággal. Ők szabadlábon védekezhetnek.

Negyven verekedő drukkert állítottak elő a Fradi-Újpest előtt
Csoportos garázdaság miatt indult eljárás, négy embert őrizetbe is vettek.

A lap úgy tudja, egyelőre nem kell rács mögé menniük azoknak a huligánoknak sem, akik a szlovák-magyar meccs után vertek meg öt szlovák férfit. A rendőrség a hat feltételezett elkövetőt szintén csoportos garázdasággal, illetve könnyű és súlyos testi sértéssel gyanúsítja.

Behívatták a magyar nagykövetet a magyar-szlovák meccs miatt
A szlovák külügyi tárca szerint a hétfői válogatott meccsen szlovákellenes jelszavak hangoztak el.

Durva verekedés kísérte a novemberi FTC-CSZKA Moszkva mérkőzést is: több tucat lengyel, orosz és magyar fociultra esett egymásnak a Groupama Aréna közelében. A BRFK három orosz, két lengyel és két magyar állampolgárt gyanúsít garázdasággal. Ők is szabadlábon védekezhetnek.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik