A bajnoki nyitányon 1-1-es döntetlenre végeztek a felek a zöld-fehérek otthonában, azóta pedig sokat változott a kép, ugyanis a bajnok ETO nem találja tavalyi formáját, hiszen a forduló előtt csak a hatodik helyen álltak, a piros-fehérek viszont remekül teljesítenek és őszi bronzérmesként fejezték be a szezon első felét.
A miskolci összecsapáson remek iramban kezdtek el focizni a felek, az idény elején pont a diósgyőriektől az ETO-hoz szerződő Rudolf Gergely fejelt keresztlécet nem sokkal a rajt után, majd ezt követően a hazaiak domináltak és több gólt is szerezhettek volna, ám a szünet előtt csak egyszer ünnepelhettek: a 43. percben Kostić fejelt a hálóba.
Jó meccsen nyertek a vendégek
Fotó: MTI
A második félidőben továbbra is remek összecsapást produkáltak a felek, ám a vendégek egyre inkább a DVTK fölé nőtték és ki is egyenlítettek Strestik révén. A Diósgyőr nem tudott változtatni a bekapott gól után, a Győr viszont folytatta a rohamozást, és be is találtak, ám Pátkai vélhetően lesről szerzett gólt, ám a játékvezető szabályosnak ítélte meg, így fordítottak a győriek (1-2).
Ez is maradt a végeredmény, így az ETO pontszámban beérte a Diósgyőrt. Ha este a Haladás legyőzi a Videotont, még a szombathelyiek is betolakodnak a két együttes elé.