Belföld

Rogánék szerint Kövér veszélyes lehet

A Rogán Antal vezetése alatt álló fideszes kampánystáb szerint Kövér László nyilvános szereplései veszélyesek lehetnek a pártnak, ezért megpróbálták Orbán Viktor régi harcostársát kivonni a forgalomból. Az ellenzék vezére azonban kitart Kövér mellett – értesült az index.hu internetes újság.

Az index.hu szerint a hivatalos Fidesz-programokon újabban nem nagyon jut szerep a párt megmondóemberének számító Kövérnek. A hírportál szerint azonban Orbán Viktor pártelnök nem volt hajlandó megfontolni a régi harcostárs teljes letiltását. Így Kövér eleget tehet a helyi polgári körök és a különböző jobboldali szervezetek meghívásának.

A 2002-es választások után Kövér önkéntes szilenciumot vállalt egy időre, miután sokan az elhíresült „köteles” beszédének tudták be a Fidesz vereségét, tavaly óta azonban ismét többször botránkoztatta meg a közvéleményt.

Nyáron még hazaárulózta Horn Gyulát is. Legutóbb pedig szeptember végén egy, a reform hetilap által szervezett találkozón mondta el, hogy mi történne, ha a Fidesz elvesztené a választást. Szerinte akkor „gyerekeink, unokáink végérvényesen arra lesznek ítélve, hogy ebben az országban, a saját földjükön, a saját országukban bérmunkásként, cselédként, zsellérként dolgozzanak. Más állam tulajdonában lévő cégeken keresztül, más adófizetők jólétének az érdekében, és akinek ez nem tetszik, az (…) hát kereshet magának más helyet”.

A Magyar Hírlap korábban arról írt, hogy a párt belső tanácsadói és a politológusok többsége is azt diktálná, hogy a választások közeledtével a párt fojtsa el a hasonló, a mérsékelt szavazókat elriasztó hangokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik