Belföld

Kétéves gyerek és szülei haltak meg a nagykanizsai családi házban

Egy középkorú nő, egy középkorú férfi és kétéves gyermekük holttestét találták meg a nagykanizsai családi házban kedden a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Takács Tivadar az előzményekről elmondta, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra kedden délután érkezett bejelentés, hogy napok óta nem látták a nagykanizsai családot. A rendőrök a szülőket és gyermeküket az otthonukban holtan találták.

A megyei rendőr-főkapitányságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A haláleset körülményeit, és a tragédiához vezető okokat szakértők bevonásával vizsgálják – tette hozzá.

Az MTI korábbi információ szerint a tragédiát a kazánba visszaáramló füst okozhatta.

Az RTL Híradója arról számot be, hogy a házban minden ablak zárva volt, a fürdőszobában a páraelszívó üzemelt, ez szívhatta vissza az égésterméket A nőt a fürdőben, lányát és férjét a lakás más részén találták meg.

Az RTL azt is kiderítette, hogy a nő a Pannon Egyetemen dolgozott, informatikát tanított, a férfi pedig egy vállalatnál dolgozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik