Foci

Nevetséges gólokkal kapott ki a Mezőkövesd

Véber György (véber györgy, )
Véber György (véber györgy, )

A meglehetősen mozgalmas Mezőkövesd-Haladás mérkőzés után a hazaiak trénere érthetően bosszús volt.

A 11. forduló nyitómeccsén a szombathelyiek már 2-0-ra vezettek, amikor gyors egymásutánban kétszer is villant a piros kártya, előbb a hazai, majd a vendég oldalon, ráadásul a hajrában a mezőkövesdiek még egy játékosukat elveszítették.

A 2-0-s győzelemmel a Haladás már a negyedik az OTP Bank Ligában, erre pedig kevesen számítottak a szezon előtt. A borsodi alakulat pedig továbbra is maradt az alsó házban, a 13. pozícióban.


Nem ment a játék a mezőkövesdieknek
Fotó: MTI

A mérkőzés követően Véber György, a hazaiak mester elmondta elkerülhető találatokat kaptak:

“A nevetségesség kategóriába tartozott az első gól, utána nagyjából az történt, amit vártunk, leszámítva azt, hogy hátrányban voltunk. Ugyanakkor elől gyengék voltunk ismét, nem nagyon tudtuk megvalósítani a támadójátékunkat, nem volt ebben a mérkőzésben benne, hogy a végén ilyen lagymatag 2-0-s vereség lesz. Sajnos vannak képességek, vannak határok, amelyeket néhány játékos nem tud átlépni, ami azt jelenti, hogy a kiesés ellen fogunk küzdeni az idén, de ezt tudtuk is. Az a baj, hogy olyan hibákat vétünk, amilyenekre egyszerűen nem lehet felkészülni. Az első gól nagyban befolyásolta a mérkőzés hátralevő menetét, és a második gól is a vicc kategória volt, Radó gólt fejelt az ötösünkön, erre nem lehet felkészülni. Persze, készültünk mi mindenre, de olyan egyéni hibák történnek folyamatosan, hogy azt ez a csapat nem bírja el egyszerűen. A kiállítások közül Fótyiké teljesen fölösleges volt és értelmetlen, Harsányi második sárga lapja pedig véleményem szerint vitatható volt. A meccsen nem osztott, nem szorzott, annyiban viszont bosszantó, hogy jövő hétre a Ferencváros ellen két játékosunkat veszítettük el” – mondta Véber.

Kollégája, Artner Tamás persze boldogabb volt, de ez érthető is, hiszen a Haladás egyetlen pontra van a dobogótól, persze a három éllovas majd csak a szombaton és vasárnap lép pályára.

“Gratulálok a fiúknak, büszke vagyok rájuk. Az első félidőben ránk jött az odahaza mindig jó támadójátékot nyújtó Mezőkövesd, viszont helyzetük nem nagyon volt. A szerencsés gól után rúgtunk egy kapufát, majd volt két-három olyan lehetőségünk, amelyekből gólt szerezhettünk volna. A második félidő már egyértelműen a miénk volt, jól kezdtünk, megszereztük a második gólt, és benne volt a mérkőzésben az is, hogy megszerezzük a harmadikat, bár akkor a Mezőkövesdnek is volt egy helyzete egy védelmi hiba után. Összességében azt lehet mondani, hogy eljöttünk, játszottunk egy jó meccset, és hazavittük a három pontot. Az elmúlt két évben igazi csapat lettünk, nincs még egy ilyen együttes az NB I-ben, mint a miénk, ahol ennyi saját nevelésű játékos futballozik, és a játékosaink zöme Szombathelyen született. Erre nagyon büszkék vagyunk, és a játékosok ki is teszik a szívüket a pályára. Egy olyan csapat ellen tudtunk kezdeményezni, amelyik az NB I-ben a legtöbbet passzol.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik