Sport

Budapesten kaphat lendületet az olimpián debütáló karate

Minden kategóriában lesz magyar induló a budapesti kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon, melyet február 7. és 9. között rendeznek Budapesten. Magyarország először rendez korosztályos Eb-t és éppen abban az évben, amelyben a sportág bemutatkozik az olimpián.

A Magyar Karate Szövetség tájékoztatása szerint több érem megszerzése várható a hazai versenyzőktől. A BOK Csarnokban rekordot jelentő 36 fiatal képviseli a magyar színeket. A kadet (14-15 évesek), a junior (16-17) és az U21-es (18-20) korosztály valamennyi súlycsoportjában tatamira lép küzdelemben (kumitében) magyar résztvevő, és formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz hazai induló.

A válogatottban ott van az egy éve, Dániában Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, akárcsak az aalborgi Eb-n második helyen végzett Bárdos Ádám. Az esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpiára kijutott Baranyi Zsófia és a korábbi korosztályos Eb-ken négyszer is dobogós Czagány Dóra.

A szövetség közleménye idézi Büchler Zsolt szövetségi kapitányt, aki kiemeli, hogy ez a korosztályos Eb nagyon fontos verseny a magyar karate számára, mivel az olimpiai debütálás miatt nagyobb figyelem irányul a sportágra, és egy jól sikerült Eb lökést adhat a magyar karate további előretöréséhez. A szakvezető úgy véli, egy sikeres rendezés sok tekintetben elősegítheti a 2022-ben szintén Budapesten sorra kerülő felnőtt világbajnokság sikerét.

Sőt, hogyha a nemzetközi karateélet különböző tagjai jó szájízzel mennek innen haza, abból még valamiféle plusz is származhat a májusi, párizsi olimpiai kvalifikációs tornán, ahol az utolsó tokiói kvótákat lehet megszerezni

– vélekedett.

A magyar válogatott névsora:

kadetek, fiúk
kata: Bárdos Ádám (Sportingbudo), 52 kg: Sebők Áron (Bp. Honvéd), 57 kg: Csató Roland (Ganz-Kesjár), 63 kg: Szilágyi Bence (Bp. Honvéd), 70 kg: Vaskó Samu (KSI), +70 kg: Varga Dániel (Ganz-Kesjár)

 

lányok
kata: Kovács Dominika (MTK), 47 kg: Lintz Alexandra (UTE), 54 kg: Bene Bianka (KSI), +54 kg: Fleischer Dóra (Kono)

 

juniorok, fiúk
kata: Mérő Bálint (Vasas), 55 kg: Baranyi Barnabás (MTK), 61 kg: Szabó Marcell (KSI), 68 kg: Deme Bálint (MTK), 76 kg: Schreiber Ádám (Sportingbudo), +76 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)

 

lányok
kata: Kiss Zsófia (MTK), 48 kg: Jakubovics Dalma (UTE), 53 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK), 59 kg: Bihary Boglárka (UTE), +59 kg: Benkő Zsófia (MTK)

 

U21-esek, férfiak
kata: Forgács Tamás (Vasas), 60 kg: Fehér Péter (MTK), 67 kg: Nichols Dávid (UTE), 75 kg: Botos Botond (MTK), 84 kg: Tálas Bendegúz (Szarvas), +84 kg: Gyovai Roland (MTK)

 

nők
kata: Fábián Csenge (MTK), 50 kg: Rónai Lili (UTE), 55 kg: Baranyi Zsófia (MTK), 61 kg: Takács Virág Vivien (Toriki), 68 kg: Czagány Dóra (MTK), +68 kg: Pap Dorottya (UTE)

 

fiú csapat
kata: Bán Dominik (Vasas), Csicsay Gergely (Vasas), Mérő Bálint (Vasas)

 

lány csapat
kata: Kiss Zsófia (MTK), Kovács Dominika (MTK), Tóth Vanda (Justitia)

Kiemelt fotó: karate2020budapest.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik