A szombati játéknap legnagyobb arányú győzelmét a miskolci klub aratta, hiszen a DVTK 5-0-ra verte az emberhátrányban focizó Mezőkövesdet az OTP Bank Liga 10. fordulójának borsodi rangadóján.
Az ötból kettőt Futács Márkó, kettőt Bacsa Patrik, egyet pedig Augusto Batioja szerzett. Újabb sikerével a piros-fehér együttes már zsinórban hat győzelemnél tart, ami pedig azt jelenti, hogy a tabellán jelenleg második a klub.
Remek formában van a Diósgyőr
Fotó: dvtk.eu
“Nem kell sokat mondani, hiszen az eredmény önmagáért beszél. Nem kezdtük jól a mérkőzést, azt hittük, hogy az eredmény magától jönni fog. A 25. perc után átalakítottam a csapatot, majd a szünetben két védekező középpályást cseréltem le, kreativitást és gyorsaságot kapott a csapat, ez volt az elképzelés és bejött. Gratulálok a fiúknak, de holnap új nap lesz, két Ligakupa-mérkőzés után Paksra megyünk. Bacsa Patrik szárnyal, kiharcolta a helyét a kezdőcsapatban. Utolértük magunkat erőben, például Gohér a 92. percben is sprintelt hetven métert, ilyet eddig nem láttam. Egyben vagyunk, nagyjából ott tartunk, ahol lennünk kéne” – mondta Tomislav Sivic a dvtk.eu-nak.
Kollégája, Véber György már nem volt ennyire elégedett a látottakkal: “Csúnya lett a vége a mi részünkről, a 25. percig hellyel-közel megvalósítottuk az elképzeléseinket a gól kivételével. Hiányérzetem azért van, mert a lehetőségeinkből meg kellett volna szerezni a vezetést, akkor talán másképp alakul a mérkőzés. Futács megmozdulása megváltoztatta a játék képét. A második félidő nem feltétlenül a szakmáról szól, nagyon sokan tettek azért, hogy így alakult a mérkőzés, ettől függetlenül az emberhátrányos szituációt is meg kellene oldanunk. A továbbiakban sokszoros erővel kell küzdenünk.”
Azért meleg volt a pite…
Fotó: MTI
Szintén sokszor ünnepelhettek gólt a győriek is: a bajnok Győri ETO bár közel járt ahhoz, hogy vereséget szenvedjen hazai pályán a Pápától, végül 4-1-re diadalmaskodtak Pintér Attila tanítványai.
“Nagyon szervezett, kellemetlen csapat volt az ellenfelünk, a Videoton 2-1-re, az FTC 2-0-ra győzte le. Ők lehet, hogy jobban szenvedtek a Lombard ellen, mint mi. Fegyelmezetten futballozott a Pápa, de amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Gratulálok a srácoknak. Az első félidőben is próbáltuk feltörni őket, de lehet, hogy egy kicsit lassan futballoztunk akkor. Még egyszer mondom, a Lombard szervezett, jó játékosokból álló csapat, amely ellen a Ferencváros és a Vidi is megszenvedett” – értékelt a győriek trénere.
Tóth Bálint csalódott volt csapata játéka miatt, ám azt nem árulta el, mi lehet ennek az oka.
“Nem vagyok most jó riportalany… Ennek, ahogy a csapatom teljesítményének, mentális okai vannak. Ilyen állapotban vagyunk közösen, mindannyian. Ezt a mai feladatot nem tudtuk megoldani. Valóban, mintha megtört volna nálunk valami, de a Pécs ellen azért tudtunk javítani. A pécsi mérkőzés után ellenben nem tudtuk folytatni, amit szerettünk volna, viszont biztos vagyok benne, hogy két-három héten belül rendben leszünk.”