Kultúra

Gy. Németh Erzsébet: a független színházak továbbra is a túlélésért küzdenek

Továbbra is a túlélésért küzdenek a független színházak, a kormányzat ugyanis tudatosan bizonytalanságban tartja őket, jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a humán területekért felelős budapesti főpolgármester-helyettes. A DK elnökségi tagja azt mondta, egymásnak ellentmondó kormányrendeletek jelentek meg arról, hogy az érintett színházak kaphatnak-e támogatást a működésükhöz.

A politikus ezt úgy értékelte: miután a kormány a budapesti tüntetések hatására eljátszotta, hogy meghátrál, most folytatja a független színházak elleni leszámolást. Tudatosan teszik mindezt, hogy az érintettek „befogják a szájukat” – fogalmazott.

Budapest azonban szabad város, jelentette ki Gy. Németh és leszögezte, hogy mindent megtesznek a helyzet orvoslásáért. Gondolkodnak azon, milyen forrásokat különíthetne el a főváros ezen színházak számára, és ehhez szponzorok jelentkezését is várják, tette hozzá.

Mégis ellehetetlenítheti a független színházakat a kormány
Egymásnak ellentmondó rendeletek jelentek meg.

(MTI)

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik