Nagyvilág

Az ausztrál haditengerészet menti a bozóttűz elől menekülőket

Megkezdte az ausztrál haditengerészet egy a bozóttüzek által bekerített dél-ausztráliai tengerparti üdülőhely, Mallacoota lakosainak kimenekítését pénteken. A Choules hadihajó mentőcsónakja több menetben szállította a hajóra a város lakosait, házi kedvenceikkel és személyes tárgyaikkal együtt.

A Victoria állambeli város több lakosa szilveszterkor a tengerpartra menekült a lángok elől. „Délután ezer embert kell kimenekíteni az övezetből” – közölte Scott Morrison miniszterelnök.

A szeptemberben kezdődött bozóttüzek miatt legalább 20 ember halt meg, többtucatnyian eltűntek, és több mint 1300 ház lett a lángok martaléka. Belgium területe kétszeresének megfelelő nagyságú terület égett le.

A hétvégén az előrejelzések szerint a hőmérséklet meg fogja haladni a 40 Celsius-fokot, a hatóságok szükségállapotot hirdettek a kontinensnyi ország délkeleti, legsűrűbben lakott részében.

Fotó: MTI/AP/Ausztrál védelmi minisztérium/Helen Frank

Három államban emberek tízezreit kell evakuálni. Turisták és helyi lakosok ezrei hagyták el a keleti parton leginkább veszélyeztetett 300 kilométeres sávot, hatalmas dugókat okozva a Sydneybe és Canberrába vezető utakon.

A tűz által elzárt területekre katonai repülőgépekkel dobtak le élelmiszereket. Dan Andrews, Victoria állam miniszterelnöke közölte, hogy műholdas telefonokat, ivóvizet és mentőkészülékeket is eljuttattak az elzárt övezetekbe.

Az idén rendkívül kiterjedt bozóttüzek hatása az ausztrál nagyvárosokban is érzékelhető. Melbourne-ben és Sydneyben még pénteken is lehetett érezni a környékbeli parazsak füstjét, a canberrai nemzetközi tenisztornát pedig át kellett helyezni a Victoria állambeli Bendigóba.

Kiemelt kép: MTI/AP/Ausztrál védelmi minisztérium/Helen Frank

Ajánlott videó

Olvasói sztorik