Foci

Debrecen-Simon 2-2

Kondás Elemér (kondás elemér, )
Kondás Elemér (kondás elemér, )

A DVSC-TEVA hazai pályán játszott 2-2-es döntetlent az MVM Pakssal a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában.

Pénteken Debrecenben indult útjára a labda az NB I. 10. fordulójában. Mozgalmas volt az első tíz perc, Sidibe bevetődve már a hatodik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de szinte azonnal érkezett a vendégek válasza, egy szöglet után a paksiak gólgyárosa, Simon Attila használta ki a Loki védelmének megingását (1-1).

Egy ideig távoli lövéseket „csodálhattunk”, melyek után a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, majd egy Éger-szabálytalanság után tizenegyest kapott a DVSC – a reklamáló Horváth Ferencet elküldték a kispadtól. Mégsem szerezte meg ismét a vezetést a hajdúsági együttes, mivel Molnár jól olvasta Szakály szándékát és védte a büntetőt. A folytatásban még a tolnaiak előtt adódott egy nagy ziccer, de Windecker ígéretes helyzetből fölé durrantott.


Simon Attila ismét duplázott
Fotó: Facebook

A második félidő elején próbálkozott a Loki, de a gólhoz a Paks járt igazán közel, amikor Bartha a keresztlécet döngette meg. Sőt, a kipattanó után a vendégeknél maradt a labda, egy Rezes, Szabó párharc után pedig a játékvezető a 11-es pontra mutatott – elég kétes ítélet volt, Szabó könnyen esett, ráadásul, ha valóban volt szabálytalanság, akkor az a tizenhatos vonalán kívül kezdődött el. Mindez Simont nem zavarta, egy amolyan lapos Panenka-büntetővel előnyhöz juttatta a vendégeket (1-2).

A következő érdemi esemény a 80. percben történt: egy szöglet után az addig remekül teljesítő Molnár kapus kezéből csúszott ki a labda, a lábak sűrűjében pedig Brkovic kotorta be a labdát a kapuba (2-2). Windecker egy távoli lövéssel még a frászt hozta a hazai publikumra, ám a labda hiába csapódott veszélyesen, a kapu fölött hagyta el a játékteret. A végén még a DVSC előtt adódott egy-két ziccer, de mindannyiszor Molnár kapus volt a végállomás, maradt a 2-2, osztoztak a pontokon a csapatok.

A hajdúságiak sorozatban hat megnyert hazai bajnoki találkozó után vesztettek pontokat saját közönségük előtt.

Eredmények – OTP Bank Liga, 10. forduló

Debrecen, 3000 néző, v.: Farkas Á.

DVSC-TEVA – MVM Paks 2-2 (1-1)

Debrecen: Verpecz – Lázár, Mészáros, Brkovic, Korhut – Szakály P., Zsidai, Vadnai (Volas, 60.), Rezes (Se. Bouadla, 59.)- Kulcsár (Seydi, 77.), Sidibe Vezetőedző: Kondás Elemér

Paks: Molnár P. – Kovács G., Horváth G., Éger, Szabó J. – Bori (Heffler T., 90.), Fiola, Kecskés, Windecker, Bartha (Báló, 74.) – Simon A. (Délczeg, 79.) Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gólszerzők: Sidibe (6.), Brkovic (80.), illetve Simon (10., 60., a másodikat 11-esből)

Sárga lap: Sidibe (51.), Rezes (59.), Mészáros (63.), illetve Fiola (45.), Bartha (71.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik