Nagyvilág

Öt holttestet és két fejet talált a japán rendőrség egy csónakban

Feltehetőleg észak-koreaiak holttestét találta meg a japán rendőrség egy csónakban szombaton az ország középső részétől nyugatra fekvő Szado sziget partján – közölte a parti őrség egyik tisztségviselője.

A csónakban öt holttestet találtak, és külön két fejet, amelyekről egyelőre nem tudták megállapítani, hogy az öt közül valamelyik holttesthez tartoznak-e, vagy két másik emberé voltak. Az érintettek halálának oka nem ismert.

A csónak oldalán koreai nyelvű felirat van. Egy hónapon belül ez már a második csónak, amely a sziget partjára sodródott. A szigettel szemben, a Japán-tenger túloldalán van a Koreai-félsziget.

A TASZSZ a japán Kyodo hírügynökségre hivatkozva halászcsónakról írt, amelyben a japán parti őrség hét holttestet talált. Jelentésében megjegyezte, hogy észak-koreai halászhajók rendszeresen folytatnak halászati tevékenységet a Japán-tengerben, és gyakran előfordul, hogy motorhiba vagy egyéb műszaki problémák miatt hajójuk japán partokra sodródik. 2018-ban különösen sok, mintegy 100 észak-koreai halászcsónakot sodort így japán partokra a tenger. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik