Belföld

Majdnem 600 milliót osztott szét a Belügyminisztérium karácsonyi jutalomként

Bőkezűen bánt munkatársaival az év végén a Belügyminisztérium, ahol összesen 963 dolgozó kapott a havi fizetésének megfelelő karácsonyi jutalmat – tudta meg a 24.hu.

A Pintér Sándor vezette minisztérium 585 millió forintot fordított év végi pluszjuttatásokra, ez átlagosan fejenként több mint 600 ezer forintos prémiumot jelent. 

Mint arról beszámoltunk, a belügyi tárcán kívül a külügyminisztériumban volt év végi jutalmazás, ott 686 dolgozó részesült „motivációs juttatásban”. A Szijjártó Péter vezette tárca valamivel több mint 263 millió forintot osztott szét jutalomként, ami azt jelenti, hogy átlagosan 384 ezer forintot vihetett haza egy-egy munkatárs.

Ugyanakkor nem osztottak jutalmat:

  • az Agrárminisztériumban,
  • a Miniszterelnökségen,
  • a Miniszterelnöki Kabinetirodában,
  • az Innovációs és Technológiai Minisztériumban,
  • az Emberi Erőforrások Minisztériumában
  • és az igazságügyi tárcánál.

A Pénzügyminisztérium alkalmazottai 9925 forint értékű ajándékcsomagot kaptak, míg a honvédelmi tárca még nem válaszolt megkeresésünkre.

Gáláns volt munkatársaival a Magyar Nemzeti Bank is, ahol átlagosan fejenként 537 ezer forintot kaptak a dolgozók, és összesen csaknem félmilliárd forintot osztottak szét.

Ehhez képest például a pedagógusok nagy része semmilyen év végi jutalomban nem részesült, ha mégis, nagyon alacsony összeget kaptak. Volt olyan tankerület, ahol összesen 250 ezer forint jutott a testületre, így egy-egy tanár 3-4 ezer forintot kapott. A helyzet a mentősöknél is meglehetősen mostoha, a Népszava hétfőn arról számolt be, hogy egy mentős 4500 forint év végi juttatást kapott, mire olyan dühös lett, hogy visszautalta.

Kiemelt kép:MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik