Élet-Stílus

Tíz óra alatt több mint százan szóltak be ennek a nőnek – nézze meg miért!

Megdöbbentő kisfilm készült arról a jelenségről, amit a nők egy jelentős része az utcán sétálgatva nap mint nap átél.

„Hello cica!”, „Jó, a szerkód!”, Na, hova-hova?” Talán nincs is olyan nő, aki életében legalább egyszer – de inkább többször – ne találkozott volna az utcán sétálgatva ilyen, vagy ehhez hasonló mindennapos utcai beszólásokkal.

Sokan vannak, akik azt gondolják, ezeket a goromba és egyébként nem kevésbé szexista megjegyzéseket a nők maguk provokálják ki azzal, ahogy öltöznek. Csakhogy azok, akik így gondolkodnak orbitálisat tévednek, és erre remek bizonyíték a következő videó, amiben egy nyaktól bokáig fekete ruhába öltöztetett fiatal színésznő járja órákon keresztül New York városát.

Tíz óra alatt végül több mint százan szóltak be neki. És akkor a készítők még nem számolták azokat, akik széles vigyorgással, gesztikulálással, vagy épp kacsintással fejezték ki csodálatukat, tetszésüket, vágyaikat, vagy épp mindegyiket egyben.

A kisfilmet egyébként egy Rob Bliss nevű férfi készítette, aki sportot űz abból, hogy vírusvideókat készít. Elvégre ebből él. Ezalkalommal szerette volna egy fontos társadalmi problémára, a verbális zaklatásra ráirányítani a figyelmet, ezért kérte fel Shoshana B. Roberts színésznőt, hogy segítségével, és a Hollaback nevű, kifejezetten az utcai zaklatás ellen küzdő szervezettel célt érjen.

És úgy tűnik, Bliss ezúttal is sikerrel jár. A Youtube-ra felkerült videót egy nap alatt már több mint egymillióan látták, összesen pedig több mint 4 millióan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik