A magyar országgyűlés 386 képviselőjét kétfordulós, vegyes rendszerben választják a 18. életévüket betöltött magyar állampolgárok. Összesen két szavazólap van: az elsőn egyéni jelöltre lehet szavazni (a felkerülés feltétele a 750 darab kopogtatócédula összegyűjtése), a másodikon pedig a pártok területi listáira. Az a párt állíthat területi listát, aki az egyéni választókerületek legalább negyedében egyéni jelöltet tudott állítani. Az ezen a két listán mandátumot nem szerzett, úgynevezett „töredékszavazatok” alapján országos listáról is be lehet jutni, erre azonban nem lehet közvetlenül voksolni. Országos listát az a párt állíthat, amelyik legalább hét területi listával rendelkezik. A szavazás kétfordulós. Az a jelölt győz az adott választókerületben, akinek megszerzi az összes leadott szavazat felét. Ha ez egyik aspiránsnak sem sikerül, úgy a három legtöbb bizalmat kapott jelölt részvételével második fordulót tartanak. Itt már az lesz a befutó, aki a legtöbb szavazatot kapja. Meg kell ismételni a voksolást akkor is, ha azon nem vett részt a jogosultak legalább fele. Az újabb fordulón már elég, ha a választópolgárok negyede megjelenik. Ugyanez a szabály vonatkozik a területi listákra is. Itt az egyes pártokra lehet szavazni, és a megszerzett szavazatok arányában osztják szét a 152 megszerezhető mandátumot. Az egyéni körzetekben illetve a megyei listákon „fel nem használt”, azaz mandátumra nem váltott úgynevezett töredékszavazatok felkerülnek az országos listákra, ahol ezek arányában kerülhetnek be a pártok által delegált képviselők.
- 05:42 Fordulópont a dohányzásban: egyre több felnőtt vált füstmentes megoldásra
- 05:30 Kvíz: a Mennyből az angyal talán megy, de a többi karácsonyi gyerekdalt is tudod folytatni?
- 04:44 Kós Hubert nem érzi úgy, hogy neki kell a hátán cipelnie a magyar úszósportot
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 15:05 Gyászol a sportvilág, meghalt Anatolij Bondarcsuk
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
