Közélet

Az ész még nem, a szív már leváltaná Orbánt

Stumpf István szerint egyelőre nem értelmi, csak érzelmi a lázadás a kormány ellen.

A 168 Órában Stumpf István felidézi a Fidesz megalakítását, amelynél ott volt ugyan, de a Bibó szakkollégium igazgatójaként nem lépett be, mert felelős volt az egyetemistákért, akiket féltett.

Senki nem látta, hogy a rendszerváltás merre fog kifutni, a Grósz- vagy a Pozsgay-vonal győz-e.

A négyigenes népszavazás kérdéseit álságosnak nevezi, a valós cél azt volt, hogy Pozsgay Imre, akit ő sokra tartott, ne lehessen köztársasági elnök. Nem örült annak, hogy a Fidesz és az SZDSZ nem akart posztkommunista államfőt, méltatlannak tartotta azok után, amit Pozsgay a civilekért, a rendszerváltoztatás szellemi előkészítéséért tett. Azért vállalta a miniszterséget Orbán Viktor mellett, mert segíteni akarta a generációt, amely kinevelésében, szocializációjában személyesen is részt vett. Úgy véli, a Fidesz nem köpönyegforgató,

valójában módszeresen belenőtt abba a szerepbe, amelyben most van: keresztény konzervatív párt, nemzeti elkötelezettséggel. (…) A Fidesz generációs gerillapártból szép lassan a néppárttá válás útjára lépett.

A Szent Orbán pince titka

A ’98-as választásokra szisztematikusan készültek, az úgynevezett bölcsek tanácsa informálisan rendszeresen egyeztetett a Fidesz négy-öt vezetőjével a Szent Orbán pincében a Gundel alatt.

Nagyon jó viták voltak Andorka Rudolffal, Martonyi Jánossal, Matolcsy Györggyel, Solymosi Frigyessel, másokkal. (…) A Fidesz politikai víziója a polgári kormányzás volt, a polgári Magyarország megteremtésének a céljával. Olyan alapelemeken nyugodott, mint a határváltoztatás nélküli nemzetegyesítés gondolata, a magyar középosztály megerősítése, az ország mozgásterének a növelése és a vidéki Magyarország felemelése.

Ezzel teljesen tudott azonosulni, majd jött a politikai kormányzás és a kancelláriarendszer, kormányzati tapasztalat nélkül.

Orbán nagy tekintélyű professzorokat és tudósokat emelt be a kormányba, hogy valamelyest ellensúlyozza a fiatal fideszes vezetők tapasztalatlanságát.

Stumpf István szerint Mészáros Lőrinc szárnyalásának oka, hogy a kormányfő régi álma egy nemzeti tőkésosztály kialakítása, állami segítséggel. Arról, hogy ezt az érdekeltségi hálót mások korrupciós rendszernek tekintik, úgy véli, ilyen vádak minden kormány körül megjelennek. Simicska Lajossal jó viszonyban volt, mégis többször megfenyegette őt azzal, hogy eltakarítja, mert néhány dolgot nem tett meg törvényhozási kérdésekben.

Ez csak érzelmi lázadás kormány ellen

Bár az elmúlt években nem foglalkozott a magyar társadalom szerkezetátalakításával, de úgy véli, Orbán valóban akar egy erős  középosztályt is, politikája a középrétegek megerősítésére, a leszakadó rétegek és a nyugdíjasok konszolidálására irányul.

Olyan helyzetet teremtett, hogy a társadalom jelentős többsége szociális értelemben ma nem akar kormányváltást. Lehet, hogy morális értelemben igen, illetve van egy érzelmi töltetű lázadás.

Az ellenzék önkormányzati választásokon elért sikereit is ilyen érzelmi tiltakozásnak tartja. Szerinte a kormány talpon maradását az veszélyeztetné komolyan, ha a morális mellett a szociális tiltakozás is megjelenne. Stumpf István úgy véli, a kormányfő tudatosan átalakítja a politikai rendszert, de

még nem jutottunk el a demokrácia szabályainak a megsértésében addig a pontig, ahonnan már nincs visszatérés.

Ha Orbán nem hajlandó konszolidálni a helyzetet, akkor azzal kell számolnia, ami az önkormányzati választáson történt, márpedig hiába lételeme a harc,

Orbán Viktor is öregszik, szerintem ő sem bírja már futballistaként sem a támadó középpályás játékot, el is tud fáradni benne. (…) Az igaz, hogy Orbán természete a háború, a harc, abban érzi igazán jól magát, és a képességeit is akkor tudja igazán jól mozgósítani. De nem lehet végtelenségig háborúban és harcban élni.

Az önkormányzati választás figyelmeztető vészcsengő volt, amit a Fidesznek komolyan kellene vennie, mert nehéz helyzetbe kerül, ha romlik a gazdasági helyzet, és egyre nagyobb rétegek kerülnek szociálisan komoly válságszituációba.

Stumpf a hvg.hu-nak is interjút adott, és azt mondta, ha Orbánék nem tudják feldolgozni Budapest elvesztésének tanulságait, nem fordulhatnak rá sikeresen 2022-re.

Az agresszív magatartás és a kizárólagosság-tudat időnként visszaüt.

Fel kell dolgozni, mit jelent a társadalmi szerződés helyett szlogenként használt NER, miközben a demokráciától autokráciáig terjedő skálán a negyedik Orbán-kormány már elmozdult az autokrácia irányába.

Orbán próbálja szűkíteni az ellenzék mozgásterét, a sajátját pedig bővíteni.

Ebben az interjúban is előkerül, hogy Orbán Viktor  megöregedett, fogytán az energiája, ami miatt Stumpf szerint elő kellene készíteni a generációváltást.

Kiemelt kép: Orbán Viktor beszédet mond a Temesvár 30  emlékhét gálaestjén Temesváron december 14-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánlott videó

Olvasói sztorik