Magyar Bálint oktatási miniszter az egyeztetések után az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson a kormányfő mellett részt vett Petrétei József igazságügy-miniszter, Veres János pénzügyminiszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP-frakció képviseletében Katona Béla frakcióvezető-helyettes, továbbá az oktatási bizottság szocialista elnöke, Jánosi György, valamint jelen voltak szakértők is.
Az egyeztetésen a felek megállapodtak abban, hogy az alkotmánybírósági határozat alapján módosuló jogszabály hétfőn kerül az alkotmányügyi bizottság elé záróvitára és zárószavazásra.
Magyar Bálint hangsúlyozta: jogtechnikai kérdésekről, illetve a parlamenti menetrendről egyeztettek, a módosuló törvényben semmilyen tartalmi változás nem várható ahhoz képest, amiről előző hétvégén a szakmai szervezetekkel megállapodtak.
„Apróbb jogtechnikai változásokról van szó” – mondta a miniszter.
A törvény kapcsán az igazságügyi tárcának van még feladata: az, hogy átfésülje a jogszabályt, vajon a változtatásokat az Ab határozatának megfelelően vezették-e át – tette hozzá Magyar Bálint.
Egy héttel korábban az oktatási tárca hat szakmai szervezettel tartott egyeztetést, amely konszenzussal zárult az Ab határozata alapján módosuló új felsőoktatási törvényről. Ezen a héten pedig a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával is tárgyalt a tárca.
A Fidesz sejtései
A Fidesz oktatási műhelyének vezetője szombaton az MTI-nek azt mondta: a szokatlan időpont, a résztvevők köre és a titkolózás azt sejteti, hogy komoly nézetkülönbség alakult ki a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban a koalíciós pártok között.
Úgy tűnik, hogy az oktatási tárcának ötödik nekifutásra sem sikerült olyan javaslatot kidolgoznia, amely szakmailag elfogadható lenne – közölte Sió László.
Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején a kormány háromszor döntött a felsőoktatási törvény módosításáról és mind a három javaslat az Alkotmánybíróságon kötött ki.
Az igazán nagy baj azonban az, hogy marad a bizonytalanság a felsőoktatásban – mondta. Kifejtette:”a 3,5 éves ügyeskedés” eredményeként ma ott tartunk, hogy három hónappal a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt a fiatalok nem tudják, hogy miből kell pontosan felvételizniük, s azt sem, mit tanulnak majd az egyetemeken, s a diplomájuk ér-e valamit a munkaerőpiacon?
