Kultúra

Meghalt Anna Karina, a legendás francia színésznő

Hetvenkilenc éves korában meghalt Anna Karina, a francia új hullám színésznője, filmrendező, modell, Jean-Luc-Godard első felesége. A dán származású, Hanna Karin Blarke Bayer néven született színésznő rákos volt, írja az Index az AFP-re hivatkozva.

Karina karrierjét Dániában kezdte, ahol kabarékban énekelt és modellként dolgozott. Tizenhét évesen aztán Párizsba költözött, itt találkozott Coco Chanellel is, aki elnevezte őt Anna Karinának.  Ekkor figyelt fel rá Jean-Luc Godard filmrendező. Egy kisebb szerepet ajánlott neki készülő filmjében, de mivel meztelen jelenetről lett volna szó, Karina azt elutasította.

1951-ben Godard Az Asszony, az asszony című filmjében játszott, amiért megkapta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díját. Még ugyanebben az évben feleségül is ment a rendezőhöz. Ezzel együtt összesen hét Godard filmben játszott, továbbá szerepelt még egy 1962-es Agnés Varda filmben, 1979-ben pedig Mészáros Márta, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar rendező Olyan mint otthon című filmjében is.

Anna Karina énekesnőként is sikeres volt a hatvanas években, a Roller Girl című számát Serge Gainsbourg szerezte. Írt továbbá négy regényt is, és rendezett is filmet, 2008-ban a Victoria című zenés road movie-t.

 

Kiemelt kép: Europress/Chris Delmas/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik