Foci

Gólgazdag meccsen KTE-siker

vladan savic, kte (vladan savic)
vladan savic, kte (vladan savic)

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a Kecskemét Kaposváron tudott 3-2-re nyerni.

Az előző fordulóban mindkét együttes ikszelt, ráadásul élcsapatok ellen, hiszen a KTE a Debrecennel, a Kaposvár a Győrrel játszott döntetlent. A tabella alsó felében található együttesek számára így fontos lett volna a győzelem, hiszen a lilák négy, a zöld-fehérek három pozíciót javíthattak volna sikerükkel.

A három pontot azonban a kecskemétiek gyűjtötték be, miután 3-2-re nyertek idegenben, bár ez a győzelem nem volt sétagalopp.

Ugyanis Oláh Lóránt révén a hazaiak kerültek előnybe, de szinte azonnal érkezett az egyenlítés Mohl Dávid lövése után. Az 1-1-es első félidőt követően magasabb sebességbe kapcsoltak a felek, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a Kecskemét fordítani tudott: Pekár távoli bombája talált magának utat a hálóba (1-2), majd a 70. percben már kettővel léptek meg a lilák Burgosnak köszönhetően.

A hajrában a Kaposvár mindent megtett a gólszerzésért, de csak a szépítés jött össze, az egalizálás nem, így végül 3-2-re nyertek a vendégek.

Eredmény – OTP Bank Liga, 19. forduló
Kaposvári Rákóczi – Kecskeméti TE 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Oláh (14.), Waltner (81.-büntetőből) illetve Mohl (19.), Pekár (47.), Burgos (70.)

Kaposvár: Hajduch – Kovács O., Bank, Hegedűs D. – Pedro, Safaric – Pavlovic (Okuka, 56.), Balázs, Horváth T. – Oláh (Waltner, 69.), Haruna (Vrucina, 56.) Vezetőedző: Pruknek László.

Kecskemét: Antal B. – Mogyorósi, Vaskó, Varga R., Forró – Patvaros (Pekár, 17.), Savic, Vukasovic, Mohl – Burgos (Ioseliani, 77.), Rajczi (Yannick, 67.) Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Sárga lap: Pedro (42.), Vrucina (78.) ill. Vukasovic (80.), Varga R. (90.), Pekár (92.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik