Belföld

Tizenöt év fegyházra ítélték a gyerekeit verő, lakótársa bordáit eltörő szentesi férfit

Jogerősen 15 év fegyházra ítélte a Szeged Ítélőtábla azt a szentesi férfit, aki 2013-ban brutálisan összeverte a lakótársát, majd négy évvel később ámokfutása során saját gyermekeire és édesanyára támadt.

A férfi az élettársával és csecsemő korú gyermekével lakott 2012 novemberétől a rokonai szentesi házában. Röviddel később egy ismerősük szintén az épületbe költözött. December 30-án a két férfi összeveszett, s a férfi ököllel megütötte a lakótársát. Másnap újból összeszólalkoztak, majd a férfi szilveszter éjszakáján visszatért a házba, ahol újból lakótársára támadt. Ököllel verte és rugdosta a férfi fejét, akinek a testét és végtagjait is sok ütés érte. A bántalmazás nyomait ismeretlenül maradt személyek megpróbálták eltüntetni, a férfit átöltöztették, átvitték egy másik ingatlanba, ahová az elkövető időközben oda érkező édesanyja hívta ki a mentőket.

Kiderült, hogy az összevert férfinak megrepedt a mája, több bordája eltörött, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, s két hónapos gyógykezelés után hagyhatta el csak a kórházat. Az agresszív férfi 2017 augusztus 19-én egy ismerősénél bántalmazta két saját gyermekét, majd egy vasrúddal megütötte az unokái segítségére siető anyját. Az asszonyt fojtogatni kezdte, a nőnek sikerült a szomszédokhoz menekülnie.

A hazatérő férfi rátámadt arra a férfira, akit 2013-ban is bántalmazott, majd újból megverte magával vitt gyerekeit. Az ekkorra már önkívületi állapotba került férfi ámokfutását végül a rendőrök fékezték meg. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Fotó: Stockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik