Szórakozás

Ha a tévé előtt hagyod a gyereket, Pachmann Pétertől megtudja, hogy nem létezik a Mikulás

Pachmann Péter, miután Horváth Gréta szólt, hogy óvatosan beszéljenek a témáról: Fogd meg a söröm!

A Mokka vendége volt Horváth Gréta és Pintácsi Viki, ugyanis azt szerették volna megtudni tőlük a műsorvezetők, hogy miként kell elmondani megfelelő módon a gyerekeknek, mi a helyzet a Mikulás létezésével.

Mi a francot mondjak a gyereknek, ki hozza az ajándékot?
Mit mondjunk a gyereknek, ha nem vagyunk vallásosak, mennyire érdekli a gyereket, hogy kinél mi a szokás, mennyire görcsölik túl ezt a témát a szülők?

Több fura szituáció kialakult a beszélgetés alatt, például Orosz Barbara úgy fogalmazott Horváth gyereke kapcsán, akinek már vannak sejtései:

„Négyévesen már tudják, itt azért nem lehet sokáig húzni” – mire Horváth Gréta ki is javította:

Ő azért már öt!

Majd közbeszólt Pintácsi is:

A Mikulásokról, akiket említettél, hogy akikről a kislányod hogyan vélekedik…

Az Ázsia Expressz 2 győztesének megint korrigálni kellett:

Kisfiam van, kislányom még nincs.

Végül Pachmann Péter döfte bele a tőrt a témába, miután Gréta elmondta, hogy óvatosan fogalmazzanak azért:

Volt olyan, hogy Filip előtt lebuktatok? Tehát, hogy odahelyezitek az ajándékot és észreveszi.

Orosz rákontrázott a végén:

Szerintetek el kell ezt mondani vagy engedni kell a gyereket, hogy rájöjjön, amikor szeretne?

Kiemelt kép: TV2 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik