Nagyvilág

A magyar kormány tagjai szerint Soros emberei leckéztetik őket még mindig Brüsszelben

Varga Judit és Kovács Zoltán: Soros, boszorkányüldözés, kettős mérce.

A magyar igazságszolgáltatás függetlenségéről, a média és a tudományos élet szabadságáról kérdezték kedden európai kollégái Varga Judit igazságügyi minisztert. A magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárás szeptemberben lépett új szakaszba, amikor az Európai Unió Tanácsában az első meghallgatást tartották.

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó európai uniós tanácsi meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás, amelynek keddi ülése folyamán bebizonyosodott, hogy bizonyos érdekcsoportok meg akarják osztani a tagállamok közötti egységet

– értékelt a meghallgatás után Varga Judit Brüsszelben.

Az Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott meghallgatást követően Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Kovács Zoltánnal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján Varga Judit azt mondta:

Európát felosztották jó és rossz tagállamokra.

Varga szerint, ha az unió a jogállamiságot féltené, akkor az eljárást már rég le lehetett volna zárni, hiszen a magyar delegáció minden kérdésre kimerítő válaszokat adott. Elmondta azt is, hogy a meghallgatáson kérdezők száma azt mutatja, egyre alacsonyabb az érdeklődés a boszorkányüldözésnek nevezhető politikailag motivált eljárás iránt.

Palkovics László a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a meghallgatáson sem a magyar felsőoktatás, sem a magyar kutatási tevékenység nem érdekelte a kérdezőket. Szavai szerint mindez azt bizonyítja, hogy „egy jogi eljárás tanúi vagyunk”.

Azok, akik korábban aggodalmukat fejezték ki a magyar tudomány szabadsága miatt, már nem kérdeznek ilyeneket, hiszen meggyőződhettek arról, hogy az nincs veszélyben. Ha az ügyben bizalom mutatkozna a tagállamok között, és nem a sajtóban megjelentek vagy álhírek alapján próbálnának párbeszédet folytatni, előrehaladást lehetne elérni, de ez a meghallgatás alapján nem érdeke senkinek sem

– állította Palkovics.

Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón kijelentette, a meghallgatáson nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak.

Az államtitkár nyilvánvalónak nevezte azt is, hogy úgy az Európai Bizottság, mint az EU-tagállamok, illetve az unió soros elnökségét betöltő Finnország részéről feltett kérdések mögött a „Soros-féle civil szervezetek előre megírt kottája” található. Erről Twitterre is posztolt  korábban Kovács.

Az Index szerint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter annyira kiakadt, hogy Kovács posztolt a zárt ülésről, hogy azt követelte, hagyja el Kovács a termet, de az államtitkár akkor már nem volt ott.  Asselborn miniszter magyarázatot és bocsánatkérést követelt Kovács Zoltán tweetjei miatt.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik