Tech

Öt menő ajándék, amivel játszva tanulhat a gyerek

Az adventi időszakban a gyermekes szülők egyik legnagyobb gondja, hogy beszerezzék a megfelelő karácsonyi ajándékot csemetéiknek. A választék hatalmas, a döntés pedig nehéz. Szerencsére már egyre több olyan, a programozás alapjainak elsajátítását segítő játék is elérhető a piacon, amelyek nemcsak remek szórakozást biztosítanak a kicsiknek, de rendkívül hasznosak is, hiszen használatukkal a gyermekek olyan alapvető digitális készségeket, és gondolkodásmódot sajátíthatnak el, amelyek a későbbiekben, felnőtt pályafutásuk során elengedhetetlenek lesznek számukra.

Az iskola, ahonnan a gyerekek nem akarnak hazamenni
Programozás varázspálcával, nyelvtanulás korszerű módszerekkel, robotépítés csapatban. Ezek és sok más miatt választják évről évre gyerekek tucatjai a Funside Schoolt, ahol a 21. század már beköltözött a termek falai közé.

„A programozás alapjainak megtanulását, a szükséges logikai készségek fejlesztését gyakorlatilag nem lehet elég korán elkezdeni és szerencsére ma már rengeteg olyan játék kapható, melyekkel gyermekeink játszva sajátíthatják azokat a készségeket, melyekre a jövő munkaerőpiacán – vagy még inkább az élet minden területén szükségük lesz” – hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Stylers Group informatikai cégcsoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.

Az utóbbi években számos tényleg izgalmas gyermekjáték jelent meg a piacon, melyek nagyban elősegítik a programozáshoz és a digitális világban való boldoguláshoz szükséges úgynevezett STEM (science, technology, engineering and math – magyarul: tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) készségek fejlesztését. Az alábbiakban a Braining Hub ajánlása és szubjektív toplistája következik.

LEGO Boost Creative Toolbox

A dán játékóriás LEGO saját fejlesztésű programozható játékrobot családot kínál a magasszintű kreativitást kereső gyerekeknek (és szüleiknek). A Boost Creative Toolbox talán a legjobb a műfajában a piacon, a játékkészlet közel 900 építőkockából áll, ami összesen öt különböző robot modell megépítésére ad lehetőséget. A játék, amelyhez távirányító is jár, a 7-12 éves korosztályt célozza és leginkább a kritikai gondolkodást és az általános tanulási készségek fejlesztését segíti elő. A különböző játékos kihívások teljesítéséhez a kapcsolódó okosalkalmazás letöltése is szükséges.

Leesett az állunk a LEGO új programozható játékától
Táncoló robotot és harmonikázó cicát építettünk, és nagyon rég szórakoztunk ilyen jól!

Botley, a kódolható játékrobot

Az aranyos kis Botley robot kiváló eszköz arra, hogy a kisgyerekek a különböző képernyők bámulása helyett, valami igazán hasznos játékkal kössék le a figyelmüket és ez idő alatt a kódolási készségeiket is fejlesszék. Annál is inkább mert Botley programozásához semmilyen további mobileszköz használatára, vagy alkalmazás letöltésére nincs szükség. Már akár az ötéves korú gyerekek is élvezettel tudják használni a kedves kis „krapekot”, a készletben található kódolókártyák, és különböző akadályok felállításához szükséges építőelemek segítségével.

Fischer-Price Think & Learn Code-a-Pillar Toy

A Fischer-Price programozható hernyója, talán a legjobb játék, amivel már óvodáskorú gyerekek is elkezdhetik felfedezni a kódolás rejtelmeit – legalábbis az interneten olvasható számos felhasználói vélemény alapján mindenképp. A mosolygós kis játék lény mozgását lehet programozni, mégpedig azzal, amilyen sorrendben a különböző színű elemek összekapcsoljuk.

Forrás: Fischer-Price

ThinkFun Gravity Maze

A ThinkFun Gravity Maze Marble Run Logic Game talán az egyik legjobb játék a STEM készségek fejlesztésére, melyből már több mint 60 millió darabot adtak el világszerte. A játék során háromdimenziós labirintusokat kell építeni, és végső célja egy üveg golyó eljuttatása a kiválasztott céltoronyba. A 8-15 éves gyermekek számára készült játékkal kiválóan fejleszthetők a logikai, és problémamegoldó készségek, a kreativitás, illetve a vizuális érzékelés.

Kano Computer Kit

A legjobb opció a programozás nulláról való megtanulásához vitathatatlanul a Kano Computer Kit. A számos nemzetközi díjat is elnyert eszközt már több mint 3.000 oktatási intézmény használja világszerte. Az érzékelő szenzorokkal felszerelt és saját billentyűzetet is tartalmazó játékkészletet számos programozónyelven lehet irányítani saját applikáció segítségével és bármilyen HDMI csatlakozóval ellátott képernyőre csatlakoztatható. A játék 6-15 év közötti gyermekek számára ideális választás.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik