Élet-Stílus

Letartóztatták a 90 éves bácsit, mert hajléktalanokat etetett

Megszegte az egyik frissen bevezetett floridai rendeletet azzal, hogy saját készítésű ételt osztott a rászorulók között.

„Az egyik rendőrtiszt rámparancsolt, hogy dobjam el azonnal a kezemben lévő tányért. Mintha legalábbis egy pisztoly lett volna nálam” – mondta az eset után a KHON2 floridai televíziónak a 90 éves Albert Abbott, akit a múlt vasárnap tartóztattak le azért, mert a háza előtt saját készítésű ételt osztott szét a rászorulók között.

A rendőri intézkedést egy, a floridai Fort Lauderdale-ben a közelmúltban bevezetett rendelet indokolta, ami szerint elzárással, vagy pénzbüntetéssel sújtható az az állampolgár, aki a nyílt utcán ételt oszt. A városvezetés reméli, hogy az intézkedéssel elejét tudják venni annak, hogy a városban hajléktalanok gyülekezzenek.

„Nem érdekel minket a médiafelhajtás, nem fogunk változtatni a bevezetett szabályokon” – nyilatkozta a KHON2-nek a város polgármestere, Jack Seiler, majd hozzátette, a városlakók megelégelték az utcákon csatangoló hajléktalanok látványát, ezért büntetik szigorúan azokat, akik hozzájuk csalogatják őket.

Albert Abbottra és két további társára 60 napnyi elzárást rótt ki a bíró, ám a bácsit a büntetés sem töri meg. „Ahogy kiszabadulok, újra enni adok majd a szegényeknek” – mondta, majd hozzátette, húsz éve főz ételt a rászorulóknak, és nem érzi úgy, hogy ezen a szokásán egy félresikerült szabályozás miatt változtatnia kellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik