Élet-Stílus

Gyorsan öregszik a világ

Hat év múlva több lesz a 60 évnél öregebb, mit az 5 évnél fiatalabb, 2050-ig pedig 841 millióról kétmilliárd fölé emelkedhet a számuk – derül ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) öregedésről szóló tanulmányából.

Az emberiség történetében először 2020-ban lesz a 60 év felettiek száma nagyobb, mint az öt év alattiaké – írják a genfi székhelyű WHO szakemberei a Lancet brit orvosi hetilapban megjelent Series of Ageing című, öregedésről szóló hatrészes sorozatuk első tanulmányában.

Nem lesznek egészségesebbek

A 2050-re jósolt kétmilliárd 60 év feletti ember 80 százaléka a szegényebb országokban fog élni. Az idősek számának növekedése az iparosodott országokban eddig – többek között – a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozások számának csökkenésén alapul – írta Colin Mathers, a WHO munkatársa.

A tanulmány készítői attól tartanak, hogy a világ 60 év feletti lakosai a jövőben sem válnak egészségesebbé, mint jelenlegi kortársaik: sokan lesznek közülük rákosok, tüdő- és szívbetegek. Mozgásszervi bántalmakkal és idegi zavarokkal is sokan fognak küszködni.

A demenciában szenvedők száma a becslések szerint csaknem megháromszorozódhat: a jelenlegi 55 millióról 2050-re 135 millióra emelkedhet – hangsúlyozta John Beard, a WHO idősekkel és az élettartammal foglalkozó osztályának munkatársa.

Ösztönözni kell őket a továbbdolgozásra

“Fontos, hogy az államok figyelemmel kísérjék az idősek állapotát és körülményeit, hogy az egészségügyi programokat azokhoz igazíthassák” – tette hozzá Tis Boerma, a WHO egészségügyi statisztikai és információs osztályának munkatársa.

Az egyre növekvő számú idős ember életminőségének javítása messze túlmutat az egészségügyi szempontokon – írták a szakértők. Erőfeszítéseket kell tenni, hogy a későbbi, nagy költségekkel kezelhető krónikus betegségeket időben, kevesebb kiadással járó gondoskodással előzzék meg. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy az idősek saját környezetükben maradhassanak, és ösztönözni kell, hogy minél tovább részei lehessenek a munka világának – tanácsolták a WHO kutatói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik